A Cnews televízióban a miniszter arról is beszámolt, hogy a fővárosban 903 esetben gyújtottak fel a tüntetők kukákat vagy más utcai tárgyakat.

Hirdetés

A dél-franciaországi Bordeaux elegáns városházának fából készült ajtaját is felgyújtották a tiltakozók. Az ajtó hamar a lángok martaléka lett, de a tűz továbbterjedését aztán gyorsan meg tudták akadályozni – jelentette a Sud-Ouest című napilap.

Fotó: MTI/AP/Jeremias Gonzalez
A nyugdíjreform ellen tüntetők egyike kővel dobálja a rohamrendőröket a nyugat-franciaországi Nantes-ban a francia szakszervezetek által meghirdetett egynapos országos sztrájk alatt, 2023. március 23-án

A csütörtöki este Franciaországban már kilencedik alkalommal tiltakoztak több százezren utcai felvonulásokkal és sztrájkokkal a kormány nyugdíjreformja ellen. A szakszervezetek által szervezett békés felvonulásokat több nagyvárosban anarchista tüntetők zavarták meg, Párizsban a rendbontók kirakatokat törtek be, megtámadtak egy gyorséttermet és összetűztek a rendőrökkel. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint országszerte 1,08 millióan vettek részt a tüntetéseken, a CGT szakszervezet 3,5 millió résztvevőről számolt be.

A csütörtök esti felfordulás ellenére Darmanin péntek reggel azt közölte, hogy az ország készen áll III. Károly brit uralkodó fogadására, aki jövő hétre tervez látogatást Franciaországba.

Mathieu Obry és Yvan Fort szakszervezeti vezetők a héten úgy nyilatkoztak a Sud-Ouest című napilapnak, hogy III. Károly király látogatása kifejezett „célpontja” lesz a további demonstrációknak. Pascal Mesgueni, a CFTC szakszervezet egyik képviselője a bordeaux-i városi közlekedési társaságnál azt mondta, hogy a brit uralkodó biztosan nem tud majd a bordeaux-i villamoson utazni, ahogyan azt eredetileg tervezte. A szakszervezetek jövő keddre hirdettek meg újabb demonstrációt.

III. Károly március 26. és 29. között készül Franciaországba látogatni, uralkodóként ez lesz az első külföldi útja. A Buckingham-palotából származó információk szerint Londonban is úgy készülnek, hogy a nyugdíjreform elleni megmozdulások akár III. Károly utazásának logisztikáját is érinthetik majd.

Korábban írtuk