Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: KongNoi
Hirdetés

A kormány január elején közzétett migrációs jelentésére támaszkodó beszámoló alapján 2016-tól 2018-ig – három év alatt – 295 ezerrel több német állampolgár költözött el a hazájából, mint ahány korábbi kivándorló hazaköltözött.

A németek vándorlási mérlege – a kivándorlók és a hazaköltözők különbsége – a 2005-2015-ös időszakban is negatív volt, de a veszteség kisebb, évente átlagosan 39 ezer fő volt. Ez a 2016-2018-as időszakban megugrott, megközelítette az évi 100 ezer főt.

A hirtelen növekedés valószínűleg csupán a statisztikai módszertan változásának tulajdonítható – írta a Die Welt, kifejtve, hogy 2015-ig azokat a németeket sorolták a kivándorlók közé, akik külföldi lakcímet megadva jelentkeztek ki németországi lakcímükről, 2016 óta pedig azokat is, akik kijelentkeztek németországi lakóhelyükről és nem jelentettek be újabb hazai lakcímet.

Ennek alapján meglehet, hogy 2016 előtt is jóval több német költözött tartósan külföldre, mint amekkora kivándorlást a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) hivatalos adatai jeleznek. Ezt azonban visszamenőleg már nem lehet feltárni – írta a Die Welt.

A 2018-as folyamatokat ismertető migrációs jelentésből az is kiderül, hogy továbbra is jelentős a Németországba irányuló bevándorlás. A külföldiek vándorlási mérlege – a beköltözők és az elköltöző különbsége – 460 ezer fős többletet mutatott 2018-ban.

Ennél nagyobb bevándorlási többletet csak hat évben (1970, 1992, 2014, 2015, 2016, 2017) regisztráltak. A bevándorlók legnagyobb csoportja – 195 ezer fő – európai uniós országokból érkezett, legfőképpen Romániából, ahonnan 62 ezren vándoroltak be Németországba, valamint Horvátországból és Bulgáriából, ahonnan egyaránt 25 ezren érkeztek. Ázsiából mintegy 120 ezren vándoroltak Németországba 2018-ban, köztük a szíriaiak alkotják a legnagyobb csoportot, 29 ezer fővel.

A tartósan nagymértékű bevándorlás az egyik fő oka annak, hogy a 83,1 millió lakosú országban nagyjából 25 százalékot tesz ki az úgynevezett migrációs hátterű lakosok aránya. Közéjük a mintegy 13,5 millió bevándorlót sorolják, és azokat a már Németországban született embereket, akiknek legalább egyik szülője nem német állampolgárként jött világra.

A migrációs hátterű lakosság aránya azért is emelkedik, mert csökken a németként születettek száma. Így például 2005-ben még 66,4 millió olyan ember élt Németországban, aki az ország állampolgárságát szerezte meg születésével, 2018-ban pedig már csak 60,8 millió.

Ezt a trendet ábrázolja az adatok nemzedékenkénti bontása is: az 50-55 éves korosztályban 5,6 millió migrációs háttér nélküli német volt 2018-ban, a 25-30 év közöttiek körében viszont csak 3,4 millió, az 5 év alattiak között pedig mindössze 2,2 millió – írta a Die Welt.