Harminckilencre emelkedett a szilveszter este egy isztambuli mulató ellen elkövetett támadás halálos áldozatainak száma. Huszonegy áldozatot sikerült azonosítani, köztük 16 külföldi van – közölte Süleyman Soylu belügyminiszter vasárnap reggel.

A télapónak álcázott merénylő éjfél után érkezett meg egy szórakozóhely bejáratához, ahol lelőtt egy rendőrt és egy civilt, majd behatolva az épületbe sorozatlövő fegyverével vaktában tüzet nyitott az újévet ünneplőkre.

A rendőrség továbbra is kutat a terrorista elkövető után – mondta a miniszter. Hozzátette, 69 ember sebesült meg, négy ember állapota súlyos.

A támadás célpontja egy híres szórakozóhely, a Reina klub volt, amely a Boszporusz európai partján van. A télapónak álcázott merénylő éjfél után negyed kettőkor érkezett a bejárathoz, ahol lelőtt egy rendőrt és egy civilt, majd behatolva az épületbe sorozatlövő fegyverével vaktában tüzet nyitott az újévet ünneplőkre. A 700-800 vendég közül egyesek a tengerbe vetették magukat menekülés közben – jelentette az NTV televíziós csatorna.

(hirado.hu)