Fotó: MTI/AP/Jánisz Papanikosz (archív, illusztráció)
Hirdetés

Az ENSZ jelentése szerint szombat estére már mintegy 13 ezer ember torlódott össze a görög-török határon abban a reményben, hogy uniós területre léphetnek. Néhány migránsnak sikerült gyalog átkelnie az Evrosz határfolyó sekélyebb részein.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint családok és kisgyerekek is vannak a tömegben.

Az AFP francia hírügynökség tudósítója szerint vasárnap reggel is folyamatosan érkeztek az emberek – szíriaiak, afgánok, irakiak – gyalogosan a görög határnál fekvő törökországi pazarkulei átkelőhöz. A Szkai TV tudósítása szerint Kasztaniesznél helyi görögök hangosbeszélőkön sugározzák azt az üzenetet arabul és angolul, hogy nem látják szívesen a migránsokat, és, hogy a határ zárva van.

A görög védelmi miniszter helyettese a Szkai görög hírtelevíziónak elmondta: szombat éjjel a hatóságok 9600 olyan bevándorlót tartóztattak fel, akik törvénytelenül próbáltak meg belépni görög területre a 200 kilométer hosszú görög-török határ mentén, ahol az ankarai bejelentést követően megerősítették a határőrizetet.

„Szilárdan védelmezzük Görögország és Európa határait” – mondta a miniszterhelyettes.

Kiriákosz Micotakisz görög miniszterelnök bejelentette, hogy rendkívüli tanácskozást tart délután a külügyminiszterrel és a védelmi miniszterrel. A görög kormány azzal vádolja Ankarát, hogy aktívan segíti a migránsokat abban, hogy eljussanak a határhoz.

A görög rendőrség közlése szerint vasárnap reggel gumicsónakokon több mint 500 illegális bevándorló érte el Leszbosz, Híosz és Számosz szigetét.

Ankarában pénteken közölték, hogy az ország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket, és megnyitották a határokat az Európa felé igyekvők előtt. Szombaton Recep Tayyip Erdogan török államfő azt mondta: legkevesebb tizennyolcezer szíriai menekült kelt át a török határon az európai uniós országokba azóta, hogy pénteken megnyitották előttük a határt.

Az utóbbi napokban a görög határőrség és a rendőrség készenléti egységei könnygázt és villanógránátokat is bevetettek a Törökország és Görögország közötti pazarkulei és kasztanieszi határátkelőknél gyülekező csoportok feloszlatására. A határ török oldaláról tudósító Szkai görög hírtelevízió szerint az emberek kövekkel dobálták a görög rohamrendőröket.

Margaritisz Szkínász, az Európai Bizottság migrációért felelős alelnöke kezdeményezte vasárnap, hogy az unió tagállamainak belügyminiszterei sürgősen üljenek össze tanácskozni a kialakult helyzetről. Szkínász jelezte, hogy folyamatos az egyeztetés Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, a görög kormányfő és Ylva Johansson uniós belügyi biztos között.

Az EU határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) bejelentette, hogy magas szintűre emelték a riadókészültséget a török határszakaszon. A görög kormány kérésének eleget téve további műszaki felszerelést és tisztségviselőket fognak küldeni Görögországba.

A Frontexnek jelenleg 400 munkatársa van jelen a görög szigeteken, míg egy ennél kisebb létszámú csoport dolgozik a görög-török határfolyó, az Evrosz térségében.