Fotó: ShutterStock.com/Jina K (illusztráció)
Hirdetés

„A kilencven eset az épület 10. emeletén dolgozó 207 alkalmazott és azok családtagjai közül került ki” – mondta el a polgármester egy rádióműsorban, hozzátéve, hogy jelenleg vírustesztnek vetik alá a telefonos ügyfélszolgálati iroda további 550 dolgozóját is, akik az épület más emeletein végzik a munkájukat.

Pak szerint a call centerben azonosított fertőzöttekből 62-en szöuli illetőségűek, 15-en incshoniak, míg 13-an a fővárost övező Kjonggi tartományban laknak.

Ez eddig a Covid-19 járvány legnagyobb fertőző góca a tízmillió lakosú Szöulban. A fővárostól mintegy 30 kilométerre nyugatra fekvő, 2,8 milliós Incshont és Kjonggi tartományt is egybe véve, az eset egy összesen 25 milliós térség számára jelent fenyegetést.

A polgármester elmondta, hogy a délnyugat-szöuli Sindorim negyedben lévő call center már megvizsgált 207 dolgozója közül ketten tagjai annak a Sincshondzsi keresztény szektának, amelynek követői közül került ki eddig az új koronavírus-járvány dél-koreai fertőzöttjeinek több mint 60 százaléka.

Pak hozzátette, hogy a hatóságok a tesztek során egészségesnek bizonyuló dolgozók kapcsolatait is felkutatják, hogy feltérképezhessék az esetleges további fertőzéseket.

A dél-koreai kormány által szerdán közreadott új kimutatás szerint kedden 242 új esettel 7755-re nőtt a távol-keleti országban a járvány első azonosított esete óta talált fertőzések száma. A napi új esetek ötnapi csökkenése után ez ismét egy kiugró adat.

A Szöulban azonosított fertőzöttek száma ezen belül 52-ről hirtelen 193-ra ugrott – közölte a dél-koreai járványügyi központ.

Az új típusú koronavírus okozta tüdőgyulladás eddig 60 ember halálát követelte Dél-Koreában, s az áldozatok többsége itt is más krónikus betegségben is szenvedő idős ember volt.

Meghaladta az ezret az azonosított fertőzöttek száma az Egyesült Államokban – közölte a Baltimore-i Johns Hopkins Egyetem, amely az országos járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) mellett rendszeresen közli az új típusú koronavírus-járványra (Covid-19) vonatkozó adatokat és fejleményeket.
Az ezredik esetet szerdára virradó éjjel jelentették Kaliforniából. A betegek száma ezzel vasárnap óta csaknem megduplázódott. A halálesetek száma is emelkedett: eddig 31 ember halt bele a SARS-CoV-2 vírus okozta tüdőgyulladásba.
A Johns Hopkins adatai szerint – amelyek egybeesnek a CDC statisztikáival – a legtöbb fertőzést továbbra is az északnyugati Washington államban tartják nyilván, ahol csaknem 280 beteget kezelnek tüdőgyulladással. Kedden Washington állam egyetlen megyéjében 75 új beteget diagnosztizáltak.
Kedden az északkeleti Massachusetts állam kormányzója, Charlie Baker is egészségügyi rendkívüli állapotot hirdetett, miután a fertőzöttek száma 92-re ugrott. Kedden 70 új beteget regisztráltak, valamennyien egy bostoni biotech-cég február végi konferenciáján vettek részt. Közleményében Baker bejelentette, hogy a massachusettsi kormányzat elhalaszt minden rendezvényt, az elkerülhetetlenül szükséges konferenciákat interneten tartják majd, és felfüggesztik a köztisztviselők államon kívüli utazásait is.
Egyúttal felkérte a vállalatokat is, hogy ne tartsanak konferenciákat és rendezvényeket, munkatársaikat tanácsolják el a Massachusettsen kívüli utazásoktól, a veszélynek fokozott mértékben kitett – idős vagy krónikus betegséggel küszködő – munkatársak számára pedig biztosítsák az otthonról történő munkavégzés lehetőségét.
Anthony Fauci, a fertőző betegségek országos intézetének igazgatója a Fehér Ház keddi sajtótájékoztatóján már figyelmeztetett arra, hogy a megbetegedések elkerülhetetlenül szaporodni fognak. Mint fogalmazott: ma már nem lehet úgy viszonyulni a koronavírus terjedéséhez, mint akár néhány héttel ezelőtt is, függetlenül attól, hogy valaki hol, az Egyesült Államok melyik részén él.
A vírus által legjobban sújtott négy tagállam jelenleg Washington, Kalifornia, New York és Florida.