Fotó: ShutterStock
Hirdetés

„Értesítettük a tengerparti és más országokat, hogy ne küldjenek hadihajókat a Fekete-tengerre. (…) A montreux-i egyezmény rendelkezéseit alkalmazzuk” – közölte a miniszter az Anadolu török hivatalos hírügynökség jelentése szerint.

Az 1936-ban aláírt montreux-i egyezmény szavatolja Törökország számára a kizárólagos ellenőrzési jogot a két tengerszoros felett háború idején, de az egyik rendelkezése szerint kivételt képez, ha a hajók a bejegyzett támaszpontjukra térnek vissza.

Legalább négy orosz hajó várakozik jelenleg Törökország döntésére, hogy a Földközi-tengerről a Fekete-tengerre hajózzanak.

Recep Tayyip Erdogan török elnök röviddel korábban pontosította a NATO-tagállam Törökország álláspontját.

Korábban írtuk

„Nem hagyjuk magára sem Oroszországot, sem Ukrajnát”, és „nem engedünk többet Törökország nemzeti érdekeiből”.

‘Úgy döntöttünk, hogy alkalmazzuk a montreux-i egyezményt a válság kiszélesedésének a megakadályozására„ – mondta a török elnök kormányzatának hétfői ülésén.

Kijev a konfliktus első napján kérte Ankarát, hogy akadályozza meg az orosz hadihajók áthaladását a két tengerszoroson, amit Törökország akkor megtagadott.

Törökország Ukrajnának az orosz harckocsik ellen használható harci drónokat adott el, Oroszországtól viszont függ egyebek mellett a gáz- és gabonaellátás terén – jegyezte meg az AFP francia hírügynökség.