Fotó: shutterstock.com, illusztráció, szerk.
Hirdetés

A török elnök kedden jelentette be, hogy március 17-én Isztambulban a német kancellárral és a francia elnökkel megbeszélést folytat a migrációról. Hozzátette, lehet, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök is részt vesz a találkozón.

Erdogan hétfőn az EU-török migrációs megállapodást tekintette át az Európai Unió vezetőivel, és – mint Brüsszelből visszatérve újságíróknak elmondta – „kiegészítő finanszírozás” lehetősége is szóba került ekkor.

Törökország továbbra sem gondol arra, hogy lezárja nyugati határait az Európai Unióba vágyó migránsok előtt – mondta Erdogan a repülőgépen a török sajtó szerint. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke elismerte, hogy Ankara teljesítette a megállapodásban foglalt kötelezettségeit, valamint azt is, hogy Brüsszel „lassan járt el” vállalásait illetően – tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy Európának a maga összetettségében kell látnia a helyzetet, ugyanis Törökországnak az energiaszektortól a terrorizmus elleni harcon át a migráció- és menekültügytől a biztonságig minden téren szolidaritásra és együttműködésre van szüksége.

A török vezetés február végén jelentette be, hogy többé már nem áll módjában visszatartani az Európai Unióba vágyó migránsokat és menekülteket, ahogy azt a Brüsszel és Ankara közötti 2016-os migrációs megállapodás rögzítette. A lépés következtében az elmúlt másfél hétben tízezrek keltek útra Kis-Ázsia belsejéből Európa irányába és torlódtak fel a török-görög szárazföldi határon, mivel Athén a keleti határok szigorú védelméről rendelkezett. Az unió tagállamai teljes szolidaritásukról biztosították a görög hatóságokat.