Fotó: twitter.com, illusztráció
Hirdetés

A tájékoztatás szerint az uniótól a legnagyobb ilyen jellegű támogatást a törökországi program kapja, mivel Törökországban tartózkodik a legtöbb menekült a világon, jelenleg mintegy 3,5 millió ember, akiknek a túlnyomó többsége a szíriai konfliktus elől menekült el.

A Törökország által regisztrált menekültek, menedékkérők nehéz körülmények között élnek, küzdenek a normális élet lehetőségéért, ellátásuk pedig Törökország számára hatalmas kihívást jelent – hangsúlyozta a bizottság.

Közleményében aláhúzta, a háborús övezetekből menekülő emberek ellátása nem csupán humanitárius kötelezettség, hanem a nemzetközi jog által előírt feladat is egyben a menekülteket befogadó országok számára.

Az Élelmezési Világprogrammal, a Török Vörös Félholddal és a török kormánnyal együttműködve az EU 2016-ban indította el humanitárius programját a helyzet enyhítése érdekében. Ennek része az úgynevezett Sürgősségi Szociális Biztonsági Hálózat (ESSN), amely egy pénztámogatást nyújtó szociális segélyezési rendszer – közölték.

Az ESSN rendszer bankkártyákon keresztül pénzsegélyt biztosít a leginkább veszélyeztetett, másfél millió menekült számára. A kártyákra minden hónapban fix összegű támogatás érkezik az alapvető szükségletek fedezésére. A menekültek ebből fizethetik lakhatásukat, és vásárolhatnak élelmiszert, gyógyszereket – bármit, amire családjuknak leginkább szüksége van.

Az uniós bizottság szerint a bankkártyás segélyezési rendszer a természetbeni támogatásnál hatékonyabb és olcsóbb, valamint megkönnyíti a helyi társadalomba való beilleszkedést. Megjegyezték, hogy a törökországi programban – ahogy például a mintegy 100 ezer embert segítő görögországiban is – a kártyákat csak az adott állam területén lehet használni, a kedvezményezettek személyazonosságát pedig havonta ellenőrzik. A bankkártyás rendszer a kedvezményezettek számára több méltóságot biztosít, mivel így emberhez méltóbb életet élhetnek, megvásárolhatják maguknak a szükséges termékeket, és nem kell órákig várakozniuk az élelmiszerosztásokra – húzták alá.

Kiemelték, hogy Törökországban a Szíriából menekülők milliói az első biztonságos országban megkapott támogatásnak köszönhetően alapvető ellátáshoz, szociális biztonsághoz, közszolgáltatásokhoz jutnak.

„Így a segítséget oda visszük, ahol szükség van rá, megelőzzük az Európa felé irányuló további migrációt, és esélyt adunk a menekülők hazatérésére a konfliktus rendezése után” – fogalmaztak.

Az Európai Bizottság az átláthatóság érdekében a tagállamokat, az Európai Parlamentet, valamint többek között a weboldalain és sajtóközleményeken keresztül a közvéleményt is rendszeresen tájékoztatja a programok végrehajtásáról – tették hozzá.