Történelmi amnézia

Szovjet katonák milliói harcoltak a második világháborúban azért, hogy Európa megszabaduljon a náci mételytől. Természetesen a szövetségesek is kivették a részüket Hitler Németországának legyőzéséből, ám elvitathatatlan, hogy ezért a legtöbb áldozatot a Szovjetunió hozta. Oroszországon kívül Európa hadszínterein közel négymillió szovjet katona hunyt el. A legtöbb szovjet temető Belaruszban, Lengyelországban, Németországban és Magyarországon van. Az Ukrajna elleni orosz invázió új kontextusba helyezte a múltat is, amelynek aktuálpolitikai célú átírása már jóval korábban megkezdődött. Az ukrajnai háború azonban drámaian felgyorsította a folyamatot. Erről árulkodik, hogy nem kevesebb mint 300 szovjet hősi emlékművet bontottak le 2022 óta az Európai Unió országaiban. S ha ehhez hozzávesszük, hogy 1990 óta több mint 3,5 ezer, a második világháborúban harcoló szovjet katonáknak emléket állító helyet rongáltak meg, akkor még szomorúbb a helyzet. Szerencsére Magyarország a pozitív példa az e tragikus történelmi időszak áldozataihoz, emlékeihez való viszonyulásban.

Azon már meg sem lepődhetünk, hogy az egykori szövetségesek egy ideje már nem emlékeznek együtt a XX. század eme katasztrófájára. A nemzetközi helyzet kiéleződésével párhuzamosan zajlik lassan már egy évtizede a múlt átértékelése Európában és a posztszovjet térségben egyaránt. Félreértés ne essék, itt már nem a szovjet narratíva eltüntetéséről van szó. Megint csak aktuálpolitikai megfontolásból, ideológiai alapon, ha úgy tetszik, szovjet stílusban esik át a nyugati világ a ló túloldalára.

Moldovában például tavaly nem biztosítottak díszőrséget és katonazenekart a II. világháborúban elhunyt szovjet katonák most felfedezett földi maradványainak eltemetéséhez. Több posztszovjet országban az orosz imperializmus megnyilvánulásának tartva betiltották a háború egyik jelképének számító Szent György-szalagot. Románia a történelmi igazság helyreállítását, a nyugati szövetségesek szerepének méltó elismerését sürgette a náci Németország legyőzésében. Berlinben csak bírósági döntéssel engedélyezték az orosz zászlók rendőrség által eredetileg betiltott megjelenését a „Halhatatlan ezred” vonulásán. Több európai városban pedig megrongálták a szovjet katonasírokat. Varsóban az orosz nagykövetet a katonai temetőbe koszorúzni sem engedték be a tiltakozók. Van, ahol már legfeljebb csak visszafogott megemlékezést tartanak. Van, ahol azt sem. S van, ahol egyenesen a náci Németországgal együttműködők a hősök. De az idei évben sincs ez másképp. A moszkvai megemlékezésre tartó szerb államfő és szlovák miniszterelnök gépét néhány ország át sem engedte repülni a légterén. Folyik a II. világháború aktuálpolitikai hátterű és célú átértékelése, bele sem gondolva abba, mi lett volna, ha akkor a szövetségesekkel közösen a szovjetek nem győzik le Hitler Németországát.

Az Ukrajnában dúló konfliktus új lendületet adott a második világháború átértékelésének. Ez az emlékezetpolitikai háború jóval korábban kezdődött, és már a világháború befejezésének 75. évfordulóján is tombolt. Akkor azt hittük, nincs lejjebb. Kiderült azonban, hogy van. A történelmi amnézia eluralkodott az egész európai kontinensen. A fantomfájdalmak különösen élesen megjelennek a balti országokban, ahol a kétoldalú államközi egyezményeket sárba taposva rekordgyorsasággal lebontották a szovjet katonáknak emelt emlékművek többségét.

A józan gondolkodású emberek még 35 évvel ezelőtt sem gondolhatták, hogy az uniós tagországokban így bánnak majd a modern európai történelem meghatározó eseményének emlékezetével. S nemcsak a Hitler rendszerét hatalmas áldozatok árán leromboló katonáknak emléket állító szobrokat döntik le, de ezzel párhuzamosan a törvény által szentesítve parádéznak a hőssé emelt náci kollaboránsok utódai, és ezeket a nácikat legalább akkora megbecsülés övezi, mint a Nagy Honvédő Háború veteránjait Oroszországban. Ezekben az országokban kitörlik a történelemkönyvekből a mai politikai narratívába nem illő információkat, és generációk sora ismerkedik így torzított tények alapján a világégés történetével. Ez pedig akkor is elfogadhatatlan, ha volt idő, amikor a győztesek nagyították fel a náci rendszer megtörésében játszott szerepüket és törölték ki a könyvekből a háború számukra kellemetlen sötét foltjait. Most nem az igazság helyreállítása, hanem más irányú, és ha lehet, még durvább eltorzítása folyik.

Ukrajna példája jól mutatja, hogy a történelmi emlékezetben mesterségesen keletkezett vákuumot sokszor éppen a náci ideológia tölti ki. Ukrajna egyfajta kísérleti terepe a történelmi emlékezet 2014 óta felgyorsult tempóban zajló átformálásának. Olyan átformálásának, amelyet néhány évvel korábban elképzelni sem tudtunk. Ennek a folyamatnak a betetőzése, hogy Zelenszkij elnök rendelete értelmében május 9-ét mostantól kezdve nem a náci fasizmus felett aratott győzelem napjaként kell ünnepelni, hanem az új ideológiai irányt szimbolizálandó Európa napjaként. Mint ismeretes, az Európai Unió eszmei hátterét 1950. május 9-én fogalmazta meg Robert Schuman akkori francia külügyminiszter. A Zelenszkij elnök weboldalán közzétett rendelet szerint Ukrajnának együtt kell ünnepelnie az Európai Unió tagállamaival. Az ukrán elnök úgy viselkedik, mintha országa már az Európai Unió tagja volna. Pedig az normális esetben még messze van. Mentségére szolgáljon, hogy abnormális időket élünk. Az államfő emellett gyerekes módon az Oroszországgal minden téren való szakítás jegyében kezdeményezte, hogy a nácizmus feletti győzelem napját a jövőben május 8-án ünnepeljék.

Kijev példáján modellezhető, hogy milyen jövő vár a hasonló úton járó európai országokra. A Nyugaton évtizedeken át marginális ideológiaként jelen lévő nácizmus külső segítséggel egyszerre vezető szerepet játszik az identitás megteremtésében, az államépítésben. A nyugati politikai elit mindezt elnézi. S nemcsak elnézi, de az agresszív ukrán nacionalizmust, a russzofóbiát be is építette az Oroszország gyengítését célzó stratégiájába. Ennek az álszent magatartásnak, az orosz ajkú lakosság megaláztatásának is komoly szerepe van abban, hogy az események háborúig fajultak. Az átlag európai ennek a súlyát fel sem fogja, nem is értheti, hiszen mára szinte az egész kontinensen megbélyegzetté, elítélendővé vált minden, ami orosz.

Ezért aztán talán jobb, ha a kárpátaljai kisebbségekhez való viszonyulás alapján próbáljuk megmutatni a hivatalos Kijev finoman szólva sem európai stílusú politizálását. A néhány éve elfogadott törvények ellehetetlenítik az anyanyelvi oktatást, közben szisztematikusan rombolják le a magyarsághoz kötődő szimbólumokat és provokálják a kárpátaljai magyar szervezetek vezetőit. Legutóbb például arra szólították fel őket szélsőséges csoportok, hogy „hagyják el az ukrán földet, különben megmérgezik őket, mint a patkányokat”. Ez az agresszív, egyáltalán nem „európai” fellépés tökéletesen beleillik a monoetnikus állam építésének, az ukránosításnak a jegyében a függetlenedés óta fokozatosan erősödő kirekesztő gondolkodásba. Kijev kezdetben csak az országban a többi nemzetiséggel szemben éreztette az ukrán felsőbbrendűséget, a háború hatására azonban mindezt az áldozati szereppel kombinálva egész Európára kiterjesztette. Az ukrán hatalom mindent megtesz, hogy egész Európára ráerőltesse nemcsak a saját történelemszemléletét, de politikai nézeteit, stílusát is. Úgy is fogalmazhatunk, hogy Európa e konfliktus foglyává válva politikai értelemben „ukránosodik”.

Ami még ennél nagyobb veszéllyel jár, a tagjelölti státus megadásával az Európai Unió kitárta az ajtaját az efféle kirekesztő, Európában korábban évtizedeken át elfogadhatatlannak minősülő ideológiák és politika előtt. A brüsszeli politikusok rövidlátó módon úgy gondolják, hogy az áldozati szerep mindenre feljogosít, és egy történelmileg agresszív, rossz arcú nacionalizmust ölelnek a keblükre, importálnak az unióba.

Történelmünk hősies korszakainak és sötét foltjainak emlékét egyaránt meg kell őrizni. Az egyikre büszkének kell lenni, míg a másikból tanulni kell. De e kettőt nem szabad összekeverni, mint teszik azt egyes országokban. Szintén nem vezet semmi jóra, és csak a múltban elkövetett hibák ismételt elkövetését segíti a kellemetlen történelmi epizódok aktuálpolitikai indíttatású kitörlése. Ma Ukrajnában kitörlik a második világháború történetéből a Szovjetunió szerepét a náci Németország és Hitler csatlósainak a legyőzésében. Már ez is súlyos hiba, nem beszélve arról, hogy közben a nácik hősökké váltak. Ne feledjük, a múltból tanulni kell, és nem törölni. Ellenkező esetben ugyanis a szörnyűség könnyen megismétlődhet!