A vietnami kormány szerint a Facebook közösségi oldal államellenes tartalmak közlésével megsértette az ország új kiberbiztonsági törvényét, ezért Hanoi a cégóriás helyi bevételeinek visszatartását fontolgatja – írta a vietnami állami hírügynökség szerdán.

Fotó: shutterstock, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

„Az értesülések szerint a Facebook nem válaszolt az államellenes tevékenységre buzdító oldalak eltávolítására vonatkozó kérelemre” – tudatta a hírforrás a tájékoztatási és kommunikációs minisztériumra hivatkozva.

Egy Facebook-szóvivő közleményében azt válaszolta: „egyértelmű gyakorlatunk van arra, hogy a kormányok jelenthessék az illegális tartalmakat, és felhasználási szabályzatunk, illetve a helyi törvények fényében megvizsgáljuk ezeket a kérvényeket”.

Az új, vitatott kiberbiztonsági törvény – amely bünteti az államellenes tartalmak közlését – január 1-jén lépett életbe Vietnamban. A jogszabály bírálói szerint túlságosan korlátozza a szólásszabadságot, illetve valódi célja az, hogy az online térben is elnyomja a másként gondolkodókat. Az egyeduralkodó vietnami kommunista párt nem tűri a kritikát, és a bírálatuknak hangot adókra akár 20 év börtön is várhat.

Hanoi továbbá azzal vádolja a kaliforniai székhelyű vállalatot, hogy felületén illegális árucikkeket – például petárdákat és hamisított termékeket – reklámozott, és adót csalt.

A Facebook mintegy 60 millió vietnami felhasználója a hetedik legnagyobb piacot jelenti a cégóriás számára – derült ki a Statista piacelemző cég adataiból. A vállalat 2018-as vietnami reklámbevételei állítólag elérték a 235 millió dollárt (csaknem 66 milliárd forintot).

Az új kiberbiztonsági törvény a vietnami felhasználók adatainak tárolására kötelezi a Facebookot és a többi külföldi technológiai vállalatot. Bírálók attól tartanak, hogy a kormány bármikor hozzáférhet ezekhez az adatokhoz. A cégek egy évet kaptak, hogy alkalmazkodjanak a vitatott jogszabályhoz.

A vietnami kormány novemberben jelezte: szeretné elérni, hogy a közösségi oldalak felhasználóinak fele 2020-ig áttérjen a hazai felületekre. Hanoi másik célja az, hogy megakadályozza a „mérgező információk” közzétételét a Facebookon és a Google-on.