Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

Berzi Gergely csütörtökön az M1 aktuális csatornán azt mondta, a közvélemény-kutatások alapján a Konzervatív Párt elveszítené a kormányzóerejét, és a Munkáspárt – amelynek szintén csökken a népszerűsége – is gyengébb eredményt érne el.

Boris Johnson brit miniszterelnök terve az, hogy megoldja az ír-északír vitát, és ezzel elég képviselőt állítson maga mögé ahhoz, hogy a Brexittel kapcsolatban döntés szülessen.

Ha ez nem sikerül neki, akkor előrehozott választást kell kiírnia – közölte.

Kitért arra is, ha a brit miniszterelnök közös nevezőre jut Franciaországgal és Németországgal, nem lesz akadálya a megállapodásnak.

Az Angela Merkellel, a német kancellárral folytatott szerdai találkozón pedig „felcsillant a remény”, hogy a következő harminc napban sikerül megállapodásra jutni – fogalmazott a külügyi igazgató.