Fotó: ShutterStock.com/Sergei Konkov (illusztráció)
Hirdetés

Egy kivétellel az új halálesetek mindegyikét a közép-kínai Hupej tartományból jelentették. A fertőzöttek közül 630-an Hupejben betegedtek meg, azon belül is 541-en a tartomány székhelyén, Vuhanban.

A Covid-19 nevű kórokozó eddig 2442 ember halálát okozta a szárazföldi Kínában, a fertőzöttek száma 76 936, és 22 888-an épültek fel a betegségből.

Világszerte további 1500 fertőzöttről és 19 halálesetről tudnak. A vírus eddig több mint 25 országban jelent meg. Európán belül Olaszországban a legsúlyosabb a helyzet.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus gócpontja Hupej tartomány székhelye, a 11 millió lakosú Vuhan. A kórokozó egy itteni piacon jelent meg tavaly decemberben. A várost január 23-án karantén alá helyezték. Akkor még csak 17 halálesetről és 444 fertőzöttről számoltak be a hatóságok. Azóta 1865-en haltak meg és 46 201-en betegedtek meg az új koronavírusban Vuhanban. Ez az országos adatok 75, illetve 60 százaléka.

Eközben a dél-koreai hatóságok 123 új fertőzöttről és két halálesetről számoltak be. A Covid-19 fertőzöttjeinek száma az ázsiai országban jelenleg 556, míg a halálos áldozatoké négy – közölte a koreai betegségmegelőző központ (KCDC).

A megbetegedések többségét Dél-Korea északi részén regisztrálták, de a fővárosból, Szöulból is jelentettek eseteket. A szöuli városvezetés betiltotta a rendezvényeket, és felfüggesztette egy keresztény szekta miséit, hogy megfékezze a vírus terjedését. Az új esetek közül 75 a szektához kötődött a betegségmegelőző központ tájékoztatása szerint.


Izraelben karanténba vonulásra kérték a hatóságok egy dél-koreai turistacsoporttal kapcsolatba került embereket

Az izraeli és palesztin egészségügyi hatóságok szombaton arra kérték azokat az embereket, akik az elmúlt napokban a közelében voltak egy dél-koreai turistacsoportnak, hogy vonuljanak karanténba.

Előzőleg Dél-Korea arról tájékoztatta Izraelt, hogy egy helyi turistacsoport kilenc tagjáról, akik februárban egyhetes körutat tettek Izraelben és Ciszjordániában, kiderült, hogy hordozói a járványt okozó Covid-19 koronavírusnak. A dél-koreai turistáknál hazatérésük után diagnosztizálták a kórt.

Közben az izraeli média arról adott hírt, hogy egy dél-koreai repülőgépet, amely szombat este szállt le a Ben Gurion repülőtéren, utasaival együtt visszairányítanak Szöulba, miután fedélzetéről 12 izraeli állampolgárt evakuáltak és karanténba helyeztek.

Az izraeli egészségügyi minisztérium vizsgálja, hogy a dél-koreai turisták megfertőztek-e a vírussal helyi lakosokat, amíg Izraelben tartózkodtak.

A minisztérium közzétette azoknak a helyeknek a listáját, beleértve jeruzsálemi és más városokbeli templomokat, ahol a dél-koreai csoport járt, és arról tájékoztatták azokat az embereket, akik közelebbi kapcsolatba kerültek a csoporttal, hogy értesítsék a minisztériumot, és vonuljanak karanténba 14 napra. Hasonló figyelmeztetést tett közzé a palesztin egészségügyi minisztérium is.

Izrael pénteken közölte, hogy egyik állampolgárát, aki egy 11 fős izraeli csoporttal együtt karanténban volt a Japán partjainál horgonyzó luxushajón, hazatérése után koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálták. Ez az első megerősített eset Izraelben. Társait karanténba helyezték. Három másik izraelit Japánban gyógykezelnek, miután elkapták a vírust a luxushajón. A palesztin területeken eddig nem találtak fertőzöttet.

Iráni illetékesek szombaton egy hatodik koronavírusos beteg haláláról számoltak be. Ali Agazadeh, Markazi tartomány kormányzója arról tájékoztatta a hivatalos IRNA hírügynökséget, hogy egy, az elmúlt napokban Arak városában elhunyt betegen végzett teszt pozitívnak bizonyult. Szombaton korábban a helyi egészségügyi hatóságok azt közölték, hogy eddig öten haltak meg koronavírus-fertőzés következtében, és 10 újabb megbetegedés történt Iránban. Arra nem tértek ki a hatóságok, hogy a hatodik haláleset ez utóbbiak közül került-e ki.

Iránban legkevesebb négy különböző városban történtek megbetegedések, a fővároson, Teheránon kívül Kumban, Arakban és Rastban.


Rendkívüli kormányintézkedések Olaszországban: karantén két tartományban

Az észak-olaszországi Lombardia és Veneto térségében lezárják az új koronavírus gócpontjait; az ott élők a következő két hétben nem hagyhatják el a területet, és senki nem léphet be oda – jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a rendkívüli rendelet pontjait ismertetve sajtótájékoztatón szombat éjszaka.

A vesztegzár az északnyugati Lombardia tartományban a Lodi város térségében található tíz önkormányzat lakosait érinti, valamint az északkeleti Veneto tartományban Vo’ Euganeo területét. Az utóbbi másfél napban ebben a két övezetben óráról órára emelkedett a fertőzöttek száma.

A miniszterelnök megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a rendőrség és a katonaság végzi a lezárásokat.

Az intézkedés Venetóban 3500 embert érint, míg Lombardiában csaknem 47 ezret. Az érintett térségekben felfüggesztik a termelési tevékenységet, zárva lesznek a vállalatok, gyárak, hivatalok, oktatási intézmények, üzletek, templomok.

Giuseppe Conte azt mondta, hogy az egyik térségből megpróbált távozni egy gyerekes család, hogy Olaszország más részébe jusson el, azonban visszavitték eredeti lakhelyére. Hangsúlyozta, a karanténra óvintézkedésként van szükség, mivel máskülönben nem tudják megfigyelés alatt tartani a fertőzést, és „ellenőrizhetetlenné válik” a helyzet.

A miniszterelnök a polgári védelem képviselőivel, az egészségügyi hatóságokkal és az érintett tartományok kormányzóival tartott többórás kormányülés utáni sajtótájékoztatón jelentette be a „sürgős és rendkívüli” intézkedéseket „a fertőzés megfékezésére”.

Giuseppe Conte az érintett térségekben élők együttműködését és türelmét kérte a lappangási időszak végéig. Hangsúlyozta, a római kabinet anyagi kártérítést is biztosít a termeléskiesésért és egyéb gazdasági károkért.

A további intézkedések között szerepel az iskolai kirándulások országos felfüggesztése és a sportesemények elhalasztása. Ezek részleteiről az illetékes tárcavezetők döntenek.

A polgári védelem legfrissebb adatai szerint 76-ra emelkedett a fertőzöttek száma Olaszországban, és 2 idős ember meghalt. Lombardiában 54-en, Venetóban 17-en betegedtek meg. Emilia-Romagnában és Lazio tartományban 2-2, Piemontéban 1 ember kapta el a koronavírust. A 2 laziói fertőzött kínai, ők turisták voltak az országban. Ez az a házaspár, amelyet elsőként még február elején vittek kórházba Rómában.

Arra a kérdésre, hogy miért ugrott meg hirtelen a betegek száma Olaszországban, Giuseppe Conte úgy válaszolt, hogy ez a „szigorú és hatékony” olaszországi egészségügyi ellenőrzéseknek az eredménye. A miniszterelnök szerint egyedül az olasz egészségügyi hatóságok tesztelik tüzetesen a fertőzésgyanús eseteket, így több beteget tudtak azonosítani.

Olaszország január 31-én elsőként függesztette fel a közvetlen légi járatokat Kínába, és országos vészhelyzetet rendelt el. Ennek ellenére jelenleg Olaszországban a legmagasabb a fertőzöttek száma Európában.

Lombardiában a betegség tünetei elsőként egy 38 éves olasz férfin jelentkeztek, aki egy Kínából visszatért kínai kollégájával találkozott. Az olasz férfi tucatnyi más embert fertőzött meg. A kínai férfiről azonban kiderült, hogy nem beteg, Kínában élő családjában viszont vannak fertőzöttek.

A venetói gócpont „okozóját” még nem sikerült azonosítani.

A többi olasz tartomány önálló intézkedéseket rendelt el: Friuli-Venezia Giuliában például egészségügyi szükséghelyzetet vezettek be, Emilia-Romagna egyes városaiban pedig hétfőtől zárva tartanak az iskolák.