„Súlyosbodás lesz. Oroszországnak a fő célja valójában a keleti országrész és a Donbász. Más területeket is érhet támadás, de főleg az ukrán erők és eszközök elterelése, visszahúzása érdekében” – fogalmazott a tisztségviselő.

Hirdetés

Kifejtette, hogy az ukrán titkosszolgálatok szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök azt a feladatot tűzte ki a katonai vezetés elé, hogy március végéig érjék el Luhanszk és Donyeck megyék közigazgatási határait. Emlékeztetett arra, hogy Oroszország területén folytatódik a mozgósítás, most már mintegy 300 ezer megszálló van Ukrajnában. Juszov szerint az orosz hadsereg létszámának növekedéséről van szó, ami nem jelent minőségi javulást.

„A legtöbb jó képességű egységet, a legjobb minőségű fegyvereket már vagy kivonták, vagy megsemmisítették Ukrajna területén az elmúlt egy évben. A megfelelő pótlás előkészítése pedig biztosan nem fog működni” – vélekedett a hírszerzés szóvivője.

Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes közben a Telegramon közölte: az orosz erők megkezdték az úgynevezett kadéthadtestek létesítését az általuk megszállt ukrajnai területeken, és a helybeli szülőket arra kötelezik, hogy odaküldjék gyermekeiket. „Az orosz megszálló hatóságok ideológiai kampányt indítottak, hogy rákényszerítsék a szülőket, küldjék gyermekeiket tanulni az úgynevezett kadéthadtestbe” – fogalmazott. Hozzátette, hogy az egyik ilyen katonai oktatási intézmény már idén megnyílt a Luhanszk régióbeli Sztarobilszk városában. További hasonló kadétiskolák megnyitását tervezik a déli Herszon megye több településén is. Maljar kiemelte: emellett az ideiglenesen megszállt területeken továbbra is aktív kampány folyik a börtönökben, hogy a fogvatartottak lépjenek be orosz katonai magáncégekbe. Bármilyen életkorú, egészségi állapotú és nemű bebörtönzött belépését fogadják, attól függetlenül, hogy milyen bűncselekmény elkövetéséért ítélték el – állítja a miniszterhelyettes.

A Herszon megyei kormányzói hivatal csütörtökön arról adott hírt, hogy az elmúlt nap folyamán három civil vesztette életét, és négy sebesült meg az orosz támadások övetkeztében.

Pavlo Kirilenko Donyeck megyei kormányzó tájékoztatása szerint a régióban lévő Bahmutban szerdán legalább két helyi lakos halt meg, és öt szenvedett sérüléseket az orosz ágyúzások következtében. További két lakos sérült meg a megye más településein.

Az ukrán vezérkar csütörtöki jelentése szerint az elmúlt nap foéyamán mintegy 910 orosz katona halt meg, az orosz hadsereg Ukrajnában elszenvedett embervesztesége velük együtt meghaladta a 135 ezret. Az ukrán erők szerdán egyebek mellett megsemmisítettek még további két orosz harckocsit, tíz páncélozott harcjárművet, nyolc tüzérségi és négy légvédelmi rendszert, valamint hat drónt.

Korábban írtuk