Szerda esti ülésén szakértők sürgetésére a kormány a „zöld címke” kiterjesztéséről határozott augusztus 18-tól a gazdaság szinte minden területén, hogy megakadályozzák a járvány újabb hullámának esetleg több ezer halálesetet okozó kirobbanását. Ez azt jelenti, hogy már 3 éves kortól csak oltási, vagy gyógyultsági igazolással, vagy friss negatív teszttel lehet bemenni a kulturális és sportintézményekbe, a szállodákba, az uszodákba, a klubokba, a vendéglőkbe, az egyetemekre és főiskolákra, valamint bármiféle rendezvényre.

Hirdetés

A 12 év alatti, tehát még nem oltható gyermekek számára díjmentesen biztosítják a negyedórán belül eredményt mutató és 24 órára érvényes gyorsteszteket, de az idősebb, tehát már oltható embereknek fizetniük kell majd ezekért az – ország 400 pontján, gyógyszertárakban, rendelőkben elérhető – gyorstesztekért.

A zsúfoltság elkerülésére augusztus 16-tól bevezetik a „lila címkét” a bevásárlóközpontokban és a szupermarketekben. Ahol ezt a címkét ragasztják ki, ott 7 négyzetméterenként egy vevő tartózkodhat, a többieknek kint kell várakozniuk, ha már megteltek a boltok.

Korlátozták a tömegrendezvényeket is: a szabad ég alatt legfeljebb ezren, zárt térben legfeljebb ötszázan gyülekezhetnek, de ahol helyjegyek vannak, például a színházakban, ott nem szabtak felső korlátot. Az otthoni összejöveteleken a nyitott helyeken csak 100, bent pedig maximum 50 főig gyülekezhetnek az izraeliek.

Korábban írtuk

„Ha azonnal elkezdünk emlékeztető oltást adni a 40 éves és idősebb embereknek, akkor szeptemberben elkerüljük az egészségügyi rendszer összeomlását”- mondta a megbeszélésen Eran Szegal professzor, a Weizmann Intézet koronavírus-előrejelzési modelljének felelőse.

A szakértők arra figyelmeztették a politikusokat, hogy ha az egészségügyi rendszer eléri teljesítőképességének határát, ha napi 20 ezer új fertőzött lesz, akkor szeptember végéig további 3000 ember halhat meg a koronavírus okozta Covid-19-ben.

„Ha nem csökken hamarosan a kritikus állapotú betegek számának duplázódási üteme, akkor szeptember közepén átlépjük a kórházak maximális kapacitásának küszöbét”- hangsúlyozta Ran Blitzer professzor, az egészségügyi minisztérium járványkezelő csoportjának tagja, aki azonnali, még szigorúbb korlátozásokat sürgetett.

A múlt héten indult új oltási kampányban már 716 518 hatvanévesnél idősebb izraeli vette fel a koronavírus elleni védelmet megerősítő harmadik adag oltást. Az idősek újraoltásától azt remélik, hogy megállítja a leginkább veszélyeztetett korcsoportokban a már beoltottak megfertőződését vagy a súlyos, kórházi ellátást igénylő megbetegedését.

A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 millió lakosából eddig 5 828 742-t (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer vakcinájával. Ez az ország lakosságának 62,67 százaléka, azonban ez nem bizonyult elégnek a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa által okozott újabb járványhullám megfékezésére.

Több mint százezer teszt elvégzésével szerdán 5946 új fertőzöttet azonosítottak, 4,62 százalék volt a fertőzöttek aránya. Jelenleg 42 203 aktív vírushordozót tartanak nyilván Izraelben, 748-an kerültek közülük kórházba, ahol a súlyos betegek száma 421-re emelkedett, és már 65-en szorulnak lélegeztetőgép segítségére. A pandémia megjelenése óta 921 083 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, a betegségben tavaly február óta 6593-an haltak meg Izraelben.