Hirdetés

A Twitter igazgatótanácsa még április végén fogadta el a milliárdos befektető ajánlatát, amelynek értelmében az részvényenként 54,20 dolláros áron vásárolná fel a közösségimédia-óriást. Elon Musk, a világ leggazdagabb embere és a Tesla Inc. vezérigazgatója azt nyilatkozta, egyik elsődleges célja lenne az úgynevezett spam botok eltávolítása a platformról.

A Twitter május hónap elején úgy becsülte, hogy a hamis vagy spam fiókok az első negyedévben a monetizálható napi aktív felhasználók kevesebb mint 5 százalékát tették ki.

Azt is közölték, hogy a Muskkal kötött megállapodás véglegesítéséig számos kockázattal kell számolniuk, többek között azzal, hogy nem lehet tudni, a hirdetők nem vonulnak-e ki a közösségi médiumról.

(forrás)

Korábban írtuk