Hirdetés

Shamarr Allen a múlt héten indította el projektjét azután, hogy egy kilencéves fiú lelövéséről és két másik megsebesüléséről számolt be a sajtó. „Van egy kilencéves fiam és én is olyan környezetben nőttem fel, ezért megértem, min mennek keresztül ezek a gyerekek. Ők nem rosszak, csak éppen nincs semmi elfoglaltságuk” – magyarázta Allen.

A zenész először egyeztette a rendőrséggel, hogy gyermekek nem kerülnek bajba, ha leadnak fegyvereket neki, majd Instagram-oldalán tette közzé felhívását. „Minden New Orleans-i fiatalnak, hozzatok nekem egy fegyvert és én egy trombitát adok érte anélkül, hogy bármit is kérdeznék” – írta.

Allen elmondta, hogy élete megváltozott akkor, amikor 12-13 évesen először játszott trombitán borravalóért a város francia negyedében.

„Rájöttem, hogy megtehetem ezt. Most pedig már utazom világszerte, ez a hivatásom, amit a trombitának köszönhetek. Ha ez segített nekem, segíthet másoknak is” – mondta.

Korábban írtuk

Gyorsan elfogytak használaton kívüli trombitái, de mások felajánlották segítségüket. Adománygyűjtést szervezett az interneten, négy nap alatt 8800 dollárt gyűjtött össze trombitákra, amelyek darabja mintegy 250 dollárba kerül és még zenei tankönyveket is akar vásárolni. „Trombita a fegyverem” feliratú pólókat árulva is gyűjt adományokat.

Számos zenésztársa ígéretet tett arra, hogy az interneten ingyen órákat ad azoknak a gyerekeknek, akik trombitát kapnak.