„Mindig meg fogjuk védeni a szólásszabadságot, de vannak határok. Egy mozi zsúfolt nézőterén is tilos azt kiabálni, hogy tűz van” – szögezte le Trudeau.

Hirdetés

A miniszterelnök, akinek szavait a kanadai sajtó is idézte, úgy vélte, hogy egy pluralista és sokszínű társadalom tagjainak tisztában kell lennie szavaik következményével, és azzal, mit okozhatnak velük másoknak, különösen azon közösségeknél, amelyeket még mindig hátrányos megkülönböztetés ér.

Mindazonáltal elítélte és szörnyűségesnek nevezte a Franciaországban csütörtökön végrehajtott támadásokat, kiemelve, hogy semmivel sem lehet azokat igazolni.

A muszlimok világszerte csütörtökön ünnepelték Mohamed próféta születésnapját. Ezen a napon egy tunéziai támadó három embert gyilkolt meg a nizzai Notre-Dame-bazilikában, rendőrök Avignon közelében agyonlőttek egy férfit, aki lőfegyverrel fenyegetőzött, Lyonban pedig őrizetbe vettek egy késes támadásra készülő afgánt.

Korábban írtuk

A támadásokra két héttel azt követően került sor, hogy október közepén egy menekültstátust kapott, moszkvai születésű csecsen diák késsel megölte, és lefejezte Samuel Paty középiskolai történelemtanárt Párizs külvárosában, miután a tanár a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak.

Paty búcsúztatóján Emmanuel Macron francia elnök kijelentette, Franciaországban ezután is lehet a karikatúrákat publikálni, és az ország megvédi szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben.

A karikatúrák nagy felháborodást keltettek az iszlám országokban.