Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew, archív, illusztráció
Hirdetés

„Neki sincs varázspálcája” – mondta esetleges vetélytársáról az elnök. Majd hozzátette: „Ha van valaki, aki ellen a legszívesebben indulnék, az éppen a kis Michael”.

A 73 éves Donald Trump kijelentette: ha a hozzá hasonlóan milliárdos, 77 éves vállalkozó Bloomberg mégis indul az elnökjelöltségért, akkor szerinte nem lesz sikeres, de „gyöngítheti Bident” (a demokraták pillanatnyilag vezető elnökjelölt-aspiránsát). Trump „egy semminek” nevezte Bloomberget.

A 76 éves Joe Biden, aki pénteken New Hampshire-ben kampányolt, úgy nyilatkozott, hogy örömmel látja az elnökjelöltségért folytatott versenyben az esetleges újabb szereplőt. „Michael rendes ember. Szívesen látjuk” – mondta Biden.

Michael Bloomberggel kapcsolatban – aki 12 éven keresztül New York polgármestere is volt – egy munkatársa csütörtökön este e-mailben tudatta az amerikai sajtóval, hogy mégis indulna a jövő évi elnökválasztáson. „Muszáj gondoskodnunk arról, hogy Trumpra vereséget mérjünk, csakhogy Mike egyre jobban aggódik amiatt, hogy a jelenlegi (demokrata párti) jelöltek nem alkalmasak erre” – írta több szerkesztőségnek elküldött elektronikus levelében Howard Wolfson. Hozzáfűzte: ha Bloomberg mégis indul a választáson, akkor teljesen új típusú ajánlatot tesz a demokratáknak, amely az „Amerika legnagyobb városának irányítása, a semmiből felépített vállalkozás és Amerika egyik legnagyobb hatású filantróp tevékenysége tapasztalatain alapszik”.

Bloomberg márciusban még határozottan azt mondta: nem indul az elnökválasztáson, visszavonul a politikától.