Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Hirdetés

A két elnök a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport oszakai csúcstalálkozóján találkozott egymással körülbelül másfél órára. Ez volt az első találkozójuk a Helsinkiben tavaly júliusban tartott csúcstalálkozójuk óta.

Keveset tudni azonban arról, hogy mit vitattak meg Japánban. Peszkov mindazonáltal pénteken azt mondta, Trump készségesnek mutatkozott arra, hogy párbeszédet indítson Oroszországgal a stratégiai stabilitással és a leszereléssel kapcsolatban. Az amerikai és orosz államfő ezenkívül beszélt azoknak az ukrán tengerészeknek az ügyéről is, akiket Oroszország 2018 végén vett őrizetbe a Kercsi-szorosnál történt tengeri incidens során.

„Az amerikai elnök teljes határozottsággal kifejezte szándékát a párbeszéd elmélyítésére. Ami Putyint illeti, ő már régóta beszél szándékáról, hogy a kapcsolatok normalizálásának irányába haladjanak” – mondta Peszkov az Interfax szerint.

A Kreml szóvivője azt is elmondta, hogy Trump látszólag nem volt elégedett az Egyesült Államok és Oroszország közötti kereskedelmi forgalom mértékével, és közvetlenül a találkozón utasította Steve Mnuchin amerikai pénzügyminisztert, hogy működjön együtt Anton Sziluanov orosz hivatali kollégájával a kereskedelmi akadályok leküzdése érdekében.