Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

„Az európaiak egyáltalán nem segítenek, jóllehet ez (a terrorszervezet tagjainak foglyul ejtése) nekik is hasznukra vált. Elutasítják, hogy visszafogadják az országaikból származó foglyokat” – írta az elnök.

Trump emlékeztetett rá, hogy a terrorszervezet úgynevezett kalifátusának legyőzésekor, az utolsó csatákban 1800 terroristát ejtettek foglyul, és most – mint fogalmazott – „döntést kell hozni, mi legyen ezekkel a veszélyes foglyokkal”.

Ezeket az embereket Szíriában fogolytáborokban őrzik, azokon a területeken, amelyeket a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurdok vezette laza koalíciós erők uralnak. A kurd tisztségviselők hónapok óta arra figyelmeztetnek, hogy a táborok túltelítettek és a foglyok változatlanul fenyegetést jelentenek.

Februárban Donald Trump egyszer már azzal fenyegetőzött, hogy szabadon bocsátja az elfogott – akkor még csak – 800 terroristát, ha az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország változatlanul elhárítja az országaikból származók visszafogadását és bíróság elé állítását. „A kilátások nem jók, ha arra kényszerülünk, hogy szabadon bocsássuk őket” – írta akkori mikroblog-bejegyzésében az amerikai elnök.

Amerikai sajtójelentések pár héttel ezelőtt arról számoltak be, hogy Irak tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal a terrorista Iszlám Állam elfogott harcosainak befogadásáról. Bagdad óriási összeget – sajtóértesülések szerint tíz éven keresztül évi egymilliárd dollárt – kért a foglyok befogadásáért és bíróság elé állításáért. Feltételei között szerepelt a humanitárius szervezetek kitiltása Irak valamennyi börtönéből és a halálbüntetés elfogadása.