Fotó: MTI/AP/Keystone/Martial Trezzina, archív, illusztráció
Hirdetés

Rövid nyilatkozatában Donald Trump hangsúlyozta, hogy a WHO nem hozta meg a koronavírus-járvány miatt szükségessé vált reformokat, ezért szakítanak meg vele minden kapcsolatot. Közölte: a szervezet működéséhez biztosított eddigi amerikai hozzájárulás összegét Washington más szervezetekhez irányítja át.

Trump egyúttal ismét elmarasztalta Kínát az egész világot sújtó járvány kezeléséért.

Erőteljesen bírálta az ázsiai országot a Hongkonggal kapcsolatos politikája miatt is, mondván, hogy megsértették a Hongkongra vonatkozó brit-kínai kétoldalú nyilatkozatban foglaltakat, amelyek a többi között kötelezik Pekinget Hongkong autonómiájának tiszteletben tartására.

Korábban írtuk

„Megszegték a világnak adott szavukat Hongkong autonómiájának biztosítását illetően” – fogalmazott, és az egész világ számára „tragédiának” nevezte a kínai nemzetbiztonsági törvényt.

„Arra utasítom kormányzatomat, hogy kezdje meg azon politikai kedvezmények megszüntetésének folyamatát, amelyek egy sor területen különleges elbírálást biztosítottak Hongkongnak” – mondta.

Konkrétan Hongkong különleges kereskedelmi státusának visszavonását említette meg, de közölte, hogy az amerikai intézkedések érintik majd a Hongkonggal kötött megállapodások egész sorát. Leszögezte, hogy Hongkong immár „nem megfelelő mértékben autonóm” ahhoz, hogy élvezhesse az amerikai törvények által biztosított kedvezményeket.

Az elnök bejelentette, hogy munkacsoport fogja vizsgálni a kínai vállalatok amerikai tőzsdei – ahogyan fogalmazott – „praktikáit”. Közölte azt is: a kormányzat felfüggeszti „egyes kínai állampolgárok” amerikai beutazásának engedélyezését, azokéit, akikről „megállapítottuk, hogy lehetséges biztonsági kockázatot jelentenek számunkra”. Nem fejtette ki, hogy a tiltás mennyi ideig lesz érvényben, de azt mondta, hogy az intézkedés az amerikai egyetemekre és kutatóintézetekbe érkező kínaiakat érinti majd. Erről később külön nyilatkozatban rendelkezik – tette hozzá.