Fotó: MTI/EPA/ISP pool/Mike Thelier
Hirdetés

A telefonbeszélgetésre azt követően került sor, hogy Ankarában a képviselőház – szintén csütörtökön – elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely felhatalmazza a kormányt katonák küldésére Líbiába a nemzetközileg elismert kormány támogatására. A török parlament egy évre adott felhatalmazást az esetleges líbiai katonai beavatkozáshoz.

„A két vezető kétoldalú és regionális kérdéseket vitatott meg. Trump elnök kiemelte, hogy a külföldi beavatkozás komplikálja a helyzetet Líbiában” – olvasható az amerikai elnöki hivatal közleményében.

Elemzők szerint Líbia az elmúlt hónapokban a térség befolyásos hatalmainak küzdőterévé vált, és a harc feltételezhetően a líbiai olajvagyon ellenőrzéséért folyik. Az egyik oldalon Törökország és Katar áll, amely támogatja a nemzetközileg elismert líbiai nemzeti egységkormányt, a másik oldalon Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom az egységkormány ellen harcot indított Halifa Haftár tábornok erőit pártfogolja. A helyzetet bonyolítja, hogy Haftár mellett áll ki Oroszország is.

Az Egyesült Államoknak a konfliktus mindkét oldalán álló szereplők között van szövetségese. 

A Fehér Ház közleménye szerint Trump és Erdogan megvitatta a diplomácia fontosságát a regionális kérdések megoldásában.    

Ennek keretében kitértek a szíriai helyzetre, elsősorban az Idlíb tartományban erősödő feszültségre is. Szerdán ugyanis a szíriai hadsereg rakétatámadásai Idlíbben érintettek egy menekülttábort is, ahol nyolc ember életét vesztette. Az amerikai és a török államfő egyetértett abban, hogy muszáj csökkenteni a feszültséget és meg kell védeni a civil lakosságot.