Fotó: MTI/EPA/Andy Rain
Hirdetés

Donald Trump, aki a NATO-tagországok vezetőinek kedden kezdődött kétnapos londoni találkozóján vesz részt, Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott sajtóértekezletén kijelentette: nem akarja „közbeavatkozással bonyolítani” a helyzetet a december 12-ére kiírt brit választások előtt, és együtt tudna működni a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetőjével, Jeremy Corbynnal is, ha ő nyerné a választást.

„Nagyon sok embernek nagyon sok választást megnyertem már, de ebből most kimaradok” – fogalmazott Trump.

Hozzátette: ő a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) híve.

Stoltenberg a sajtóértekezleten azt mondta: új elem a NATO tevékenységében, hogy Kínára is oda kell figyelnie, mivel ma már Kínáé a világ második legnagyobb védelmi költségvetése az Egyesült Államok után.