Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

„Trump elnök felajánlotta, hogy közvetít Kasmír ügyében. Megérett az idő erre” – írta Twitter-üzenetében Imran Hán pakisztáni miniszterelnök.

Hán szerint a helyzet rosszabbra fordult a vitatott hovatartozású régióban, ami – mint fogalmazott – „az indiai megszállóerők újabb agresszív cselekedeteire” vezethető vissza. „Mindez akár egy regionális konfliktussá is kinőheti magát” – figyelmeztetett a pakisztáni vezető.

Az iszlámábádi kormány egyébként azzal vádolta Újdelhit, hogy szombaton nemzetközi jog által tiltott kazettás lőszereket alkalmazott a kasmíri tűzszüneti vonal mentén két civil halálát és további tizenegy embert sebesülését okozva. India tagadta ezt.

Kasmír indiai részének vezetése pénteken egy pakisztáni területről működő csoport támadására figyelmeztetett. Erre indiai turisták, zarándokok és munkások ezrei hagyták el pánikszerűen a térséget. Szombati értesülések szerint az indiai hatóságok a régióban legalább öt pakisztáni szélsőségessel végeztek, akik állítólag egy támadást készítettek elő. Pakisztán tagadta ezt.

India július végén jelentette be, hogy tízezer katonát küld az észak-indiai Dzsammu és Kasmír államba a lázadók elleni műveletek megerősítésére. Bár az indiai kormány nem szokott ezzel kapcsolatban adatokkal szolgálni, nem hivatalos becslések szerint 300 és 500 ezer közé tehető a Dzsammu és Kasmírban szolgálatot teljesítő indiai erők létszáma a félkatonai és a rendőri erőkkel együtt.

Trump július 22-én a Fehér Házban fogadta Imran Hánt, a találkozót követő sajtótájékoztatón pedig egyebek közt azt mondta, a júniusi oszakai G20-csúcstalálkozón Narendra Modi indiai miniszterelnök megkérdezte, közvetítene-e a kasmíri konfliktusban. „Én azt mondtam erre, ha tudok valamit segíteni, nagyon szívesen közvetítek” – jelentette ki akkor Trump az újságíróknak. Másnap Ravís Kumár indiai külügyminiszter leszögezte: Modi sosem kérte erre Trumpot.

A vitatott hovatartozású himalájai Kasmíron három ország, India, Pakisztán és – kisebb részben – Kína osztozik. India és Pakisztán 1947-es függetlenné válásuk óta több háborút is vívott Kasmírért. Újdelhi többször is azzal vádolta Iszlámábádot, hogy támogatja a Kasmír indiai, zömében muszlimok lakta részén – hivatalos nevén Dzsammu és Kasmír államban – tevékenykedő fegyveres szakadár csoportokat, amelyek több merényletet is elkövettek a térségben. Iszlámábád elutasítja az erről szóló vádakat.