Fotó: ShutterStock.com/Christos S
Hirdetés

„Nem kívánok tagja lenni a továbbiakban a céhnek” – írta Trump a szervezet elnökének, Gabrielle Carterisnek címzett csütörtöki levelében, amelyet a céh közzétett.

„Ebben a levélben tájékoztatom tehát a SAG-AFTRA-ból való azonnali kilépésemről” – írta az előző amerikai elnök, aki 1989 óta volt tagja a szervezetnek.

Trump üzenetére reagálva a céh rövid közleményt adott ki, amelyben azt írta: „Köszönjük”.

A színészcéh igazgatótanácsa a múlt hónapban úgy ítélte meg, hogy fenn áll az alapos gyanúja annak, hogy Trump megsértette a tagságra vonatkozó irányelveket a Capitolium január 6-i ostromában játszott szerepével. A céh szerint Trump „félreinformálásra épülő meggondolatlan kampányt folytatott, amelynek célja az újságírók, köztük számos SAG-AFTRA tag hiteltelenítése és végső soron biztonságának fenyegetése volt”.

Korábban írtuk

Az ügyet egy fegyelmi bizottság vizsgálta volna, ám Trump a levelében közölte, hogy nem kíván részt venni egy ilyen jellegű meghallgatáson.

A volt amerikai elnök levelében számba vette eddigi filmes és televíziós szerepléseit, kiemelve a Reszkessetek, betörők! 2.: Elveszve New Yorkban, a Zoolander, a trendkívüli, a Kaliforniába jöttem és a The Apprentice című produkciókat.

A hollywoodi színészcéh tagságának elvesztése senkit sem gátol a további szereplésekben, de a legtöbb nagy produkció tartja magát a szakszervezettel kötött szerződésekhez és kizárólag tagokat alkalmaz.