A bedminsteri (New Jersey) golfklubjában tartott sajtóértekezleten Trump azt is mondta, intézkedni fog a jövő héten annak érdekében, hogy az ENSZ-ben életbe léptessék a 2015-ös bécsi atomalku azon mechanizmusát, amely lehetővé teszi, hogy „visszaállítsák” az Irán elleni korábbi szankciókat, az iszlám köztársaság jelentős nem-teljesítésre hivatkozva.

Hirdetés

„Vissza fogjuk állítani” a szankciókat – mondta Trump újságíróknak egy nappal azután, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elutasította az Iránnal szembeni fegyverembargó meghatározatlan idejű meghosszabbítására tett amerikai javaslatot.

„Meglátják majd a jövő héten” – tette hozzá.

Washington annak ellenére fenyegetőzik a lépéssel, hogy Trump 2018-ban kiléptette az Egyesült Államokat az Iránnal kötött többoldalú megállapodásból.

Korábban írtuk

„Valószínűleg nem” – válaszolta Trump, amikor arról kérdezték, elmenne-e a Putyin által kezdeményezett csúcstalálkozóra.

Az orosz elnök pénteken egy hétoldalú konferencia megszervezését javasolta az ENSZ BT öt állandó tagja, valamint Németország és Irán részvételével, hogy felvázolják azokat a lehetőségeket, amelyek révén „konfliktusok nélkül megoldhatók lennének” az iráni fegyverembargó miatt újból felmerült problémák.

A Biztonsági Tanács aznap zárult szavazásán Oroszország és Kína ellenezték az októberben lejáró fegyverembargó meghosszabbítását. A testület 11 tagja tartózkodott, köztük Franciaország, Németország és Nagy-Britannia, míg a mindössze két igen szavazatot az Egyesült Államok és a Dominikai Köztársaság adta le.

Haszan Róháni iráni elnök szombaton azt mondta, az Egyesült Államok „megalázó vereséget” szenvedett a BT-ben. „Nem emlékszem olyan esetre, amikor az Egyesült Államok hónapokig készített elő egy határozatot, hogy csapás mérjen az Iráni Iszlám Köztársaságra, hogy aztán végül mindössze egy szavazatot gyűjtsön be” – mondta Róháni egy televíziós beszédben, országa számára nagy sikernek nevezve az ENSZ BT-ben született döntést.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter „megbocsáthatatlannak” minősítette a döntést. „Ez egy súlyos hiba, sajnáljuk” – jelentette ki szombaton, a lengyelországi látogatásán tartott sajtóértekezleten. Gabi Askenázi izraeli külügyminiszter a BT-szavazás eredményére reagálva azt mondta, az Iránnal szembeni fegyverembargó meghosszabbításának elutasítása további instabilitást fog okozni a Közel-Keleten.