Hirdetés

A telekonferencia után újságírók is kérdezhettek az elnöktől, aki egyikük kérdésére válaszolva szögezte le, hogy ha az elektorok Biden mellett döntenek, akkor természetesen elhagyja a Fehér Házat. „Ön is tudja, hogy így fogok tenni” – mondta az újságírónak. Trump kifejtette: mivel több tagállamban egy sor kereset nyomán per zajlik, „még sok minden fog történni január 20-áig”, azaz az elnöki beiktatás napjáig.

Arra a kérdésre, hogy 2024-ben indul-e az elnökválasztáson, Trump azt válaszolta, egyelőre nem kíván erről beszélni„. Az elnök elmondta: szombaton Georgiába indul kampányolni, ahol január 5-én két szenátusi pótválasztást tartanak, mert a két republikánus és a két demokrata párti jelölt között túl kicsi volt a különbség a november 3-i választásokon. Kifejtette: ”az emberek nagyon csalódottak voltak, hogy meglopták őket„ Georgiában azáltal, hogy a voksok újraszámlálása előtt kihirdették a végeredményt Joe Biden javára.

Pennsylvaniában egy szövetségi bíró a héten leállíttatta a választási végeredmény hitelesítését, mert helyt adott a Trump-kampány ügyvédjei perkeresetének, amelyet Pennsylvania állam, a demokrata párti kormányzó, Tom Wolf, valamint a helyi törvényhozás ellen nyújtottak be. A jogászok érvelése szerint megsértették a helyi alkotmányt azzal, hogy engedélyezték a levélszavazást. A szövetségi bíró egy nappal a végeredmény hitelesítése és a kihirdetése után állíttatta le a hitelesítési folyamatot. Georgiában egy jobboldali szervezet nevében nyújtott be perkeresetet Sidney Powell ügyvéd, aki választási csalásokra hivatkozva az eredmény érvénytelenítését kérte.

Korábban írtuk