Fotó: MTI/AP/Evan Vucci
Hirdetés

Az államfő szerint a republikánusoknak emlékezniük kell rá, hogy ha egy napon demokrata párti elnök kerül a Fehér Házba és a republikánusok lesznek akár kicsiny többségben is a képviselőházban, akkor „megfelelő eljárás, korrektség vagy bármiféle jogi alap nélkül” felmenthetik az elnököt.

„Minden republikánusnak emlékeznie kell rá, hogy aminek most tanúi vagyunk, az lincselés. De győzni fogunk” – írta a mikroblogban Donald Trump.

A képviselőház hetekkel ezelőtt kezdte meg az elnök elleni alkotmányos vádeljáráshoz (impeachment) szükséges előzetes vizsgálatokat Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júliusi telefonbeszélgetése miatt.

A demokraták rasszizmussal vádolják az elnököt

Az államfő mostani bejegyzése nagy figyelmet keltett az amerikai sajtóban és a politikusok körében egyaránt, elsősorban azért, mert a „lincselés” kifejezést használta. A szófordulatot ugyanis az amerikai történelemben többnyire akkor használták, amikor fehér bőrű csőcselék fekete amerikaiakat gyilkolt meg. A 19. és a 20. században az amerikai Délen több ezernyi afroamerikait lincseltek meg veréssel vagy akasztással.

Trump korábban rendszerint a „boszorkányüldözés” kifejezéssel élt. Mostani bejegyzése elsősorban az afroamerikai törvényhozók körében keltett megütközést. A 79 éves Jim Clyburn dél-karolinai demokrata párti képviselő kedden a CNN hírtelevíziónak úgy fogalmazott: „én déli vagyok, és ismerem e szó történetét, ezért azt is tudom, hogy nagyon, nagyon óvatosan kell bánni a használatával”.

Bobby Rush, Illinois demokrata párti képviselője – szintén afroamerikai politikus – a Twitteren fejezte ki megdöbbenését.

„Mi az ördög van magával? Tudja, hogy hány, hozzám hasonló embert lincseltek meg a magához hasonló emberek?” – fogalmazott Trumphoz intézett üzenetében a politikus. Egyúttal Twitter-bejegyzése törlésére szólította fel az elnököt.

Karen Bass kaliforniai demokrata párti képviselő azt nehezményezte, hogy az elnök egy alkotmányos eljárást emberek szisztematikus megkínzásához hasonlított.

Karen Baynes-Dunning, az alabamai Déli Szegénységi Jogi Központ nevű szervezet vezetője közleményben ítélte el Trump megfogalmazását. Úgy vélte, hogy az elnök „teljes mértékben tiszteletlenséget mutat fekete emberek ezreinek meglincselése, meggyilkolása iránt.

Több demokrata párti elnökjelölt-aspiráns – köztük Joe Biden, Elizabeth Warren, Pete Buttigieg, Kamala Harris – szintén közleményben ítélte el Trump Twitter-bejegyzését.

A republikánus politikusok közül csak Adam Kinzinger Illinois-i képviselő emelte fel szavát, míg Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor kifejezetten megvédte Trumpot. Újságíróknak nyilatkozva Graham ”nagyon is pontosnak„ nevezte az elnök megfogalmazását.

Nem rasszista dolog lincselést emlegetni

”Lincselésről van szó, minden értelemben, és ez nagyon nem amerikai dolog„ – mondta. Hozzátette, hogy a ”lincselés„ kifejezésnek nincs rasszista tartalma, már csak azért sem, mert nem csupán afroamerikaiak váltak lincselés áldozataivá.

Az Egyesült Államok törvényhozása egyébként csak egy éve, tavaly decemberben fogadta el azt a törvényt, amelynek értelmében a lincselés szövetségi bűncselekmény. 1918 óta több mint 200 lincselés elleni törvényjavaslatot terjesztettek a szövetségi kongresszus elé, de mindegyiket leszavazták.