Fotó: MTI/AP/Evan Vucci (archív, illusztráció)
Hirdetés

Elmondta: beszélt már az amerikai kongresszus republikánus csúcsembereivel, akiket biztosított arról, hogy az őt érintő ügyben támogatja a teljes átláthatóságot.

„De ragaszkodom a teljes átláthatósághoz Joe Biden és fia ügyében is” – tette hozzá.

Nancy Pelosi, a testület demokrata párti elnöke ugyanis az előző napon bejelentette, hogy a képviselőház hivatalosan vizsgálatot indít az elnök alkotmányos felelősségre vonásának lehetőségéről. A vizsgálat azt hivatott kideríteni, hogy az amerikai elnök egy júliusi telefonbeszélgetésben valóban nyomást gyakorolt-e Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre Joe Biden és fia jövedelmező ukrajnai ügyleteinek feltárása érdekében. Joe Biden jelenleg a Demokrata Párt legnagyobb támogatottságot élvező elnökjelölt-aspiránsa.

A Zelenszkiij és Trump július 25-i telefonbeszélgetéséről a Fehér Ház által szerdán nyilvánosságra hozott emlékeztető arról tanúskodik, hogy az amerikai elnök többször is arra biztatta ukrán hivatali kollégáját, indítsanak vizsgálatot Ukrajnában demokrata párti riválisa és fia ellen.

A Fehér Ház lakója ismételten tagadta, hogy bármiféle nyomást gyakorolt volna az ukrán elnökre. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a demokraták nagyon is próbáltak nyomást gyakorolni az ukrán vezetésre. Az amerikai sajtó korábban már beszámolt arról, hogy Biden 2014-ben, alelnökként támogatta Viktor Janukovics akkori ukrán elnök megbuktatását és az új elnökkel, Petro Porosenkóval közölte: az amerikai kormány megvonja az egymilliárd dolláros segítséget az országtól, ha a fiát, Hunter Bident nem teszik meg az ukrán gázipari cég igazgatótanácsa tagjának. Ez így is történt. Később pedig, amikor az ukrán ügyészség vizsgálódni akart volna Hunter Biden havi 166 ezer dolláros juttatásának ügyében, Joe Biden azzal fenyegetőzött, hogy leváltatja a főügyészt.

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő szerdán kijelentette New Yorkban, hogy Trump nem gyakorolt nyomást rá júliusi telefonbeszélgetésükkor.

„Senki sem gyakorolhat rám nyomást, mert egy független ország államfője vagyok” – tette hozzá.