Fotó: ShutterStock.com/Evan El-Amin (archív)
Hirdetés

Michael T. van der Veen felszólította a szenátorokat, hogy haladéktalanul hagyjanak fel a „kirívóan alkotmányellenes politikai bosszúval”. A volt elnök ügyvédje „politikai indíttatású boszorkányüldözésnek” nevezte a felelősségre vonási eljárást.

Michael T. van der Veen szerint Trump január 6-i beszéde a Capitolium elleni támadás előtt nem szított „törvénytelen magatartást”. A védőügyvéd videókat is bejátszott, amelyeken Trump más alkalommal, többször buzdított arra, hogy mindenki tartsa be a törvényeket és a rendet.

„Bármilyen törvénysértő magatartással vádolni az elnököt elvetemült és szörnyű hazugság” – fogalmazott Trump jogi képviselője.

A demokrata többségű képviselőház lázadás szítása miatt emelt vádat Donald Trump ellen, a Capitolium január 6-i megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét. Az incidensben öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is.

Korábban írtuk

David Schoen, Donald Trump másik védőügyvédje beszédében azzal vádolta meg az úgynevezett impeachment-menedzsereket, hogy szerdai és csütörtöki érveléseik során manipulált bizonyítékokat mutattak be.

„Van okunk azt feltételezni, hogy a ház vezetői manipulálták a bizonyítékokat és szerkesztették a videófelvételeket” – mondta Schoen.

„Ha megtették, és ez egy bírósági tárgyalás lenne, akkor a bíró megbüntetné őket” – fogalmazott.

Trump jogi csapata veszélyes kettős mérce használatával és képmutatással vádolta meg a demokrata képviselőket, akik szerint a korábbi elnök lázadást szított azzal, hogy január 6-i beszédében a „harcoljatok pokolian” kifejezést használta. Az ügyvédek egy 11 perces videót játszottak be, amelyen az látható, hogy az impeachment-menedzserek és demokrata szenátorok ugyanezt a kifejezést használják.

Donald Trump jogi képviselői mindössze három óra alatt befejezték érvelésüket. A szenátus vezetői korábban abban állapodtak meg, hogy az eljárás során a vád és a védelem is 16 órát kap érveinek bemutatására, napi legfeljebb 8 órában. Azaz a demokraták szerdán és csütörtökön, Trump ügyvédei pedig pénteken és szombaton kapnak szót. Azonban a volt elnök jogi csapata ezt nem használta ki.

A védelem érveinek meghallgatása után a szenátorok kérdéseket tehettek fel, amelyekre az impeachment-menedzserek és Donald Trump ügyvédei válaszoltak. Demokrata szenátorok a CNN amerikai televíziónak azt nyilatkozták, hogy – helyi idő szerint – szombaton délelőtt újra összeül a felsőház és információik szerint a végső szavazásra délután három óra körül kerülhet sor.

Donald Trump az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a felelősségre vonási eljárás megindítására szavazott; 2019-ben hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával indult vele szemben impeachment, akkor a szenátus felmentette.

Nagy valószínűséggel most is ez lesz az eljárás vége, ugyanis az elítéléshez a szenátusban kétharmados többség kell, azonban a testületben 50:50 a republikánusok és a demokraták aránya. Így legalább 17 republikánusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését, márpedig egy keddi szavazáson is csak hatan voksoltak közülük a Trump elleni impeachment alkotmányossága mellett.

Ha Donald Trumpot végül mégis elítélik, elveszítheti a neki járó juttatásokat, és a szenátus egy utólagos szavazást tarthat arról, hogy soha többet ne indulhasson újra elnökválasztáson. Ehhez már nem kell kétharmad, elég az egyszerű szavazattöbbség.