Fotó: ShutterStock.com/Christos S
Hirdetés

Az amerikai elnök jogászcsapata a szövetségi bírósághoz nyújtott be keresetet a michigani választási eredmények érvényesítésének felfüggesztése érdekében. Michiganben Donald Trumpnak – az amerikai sajtóban megjelent és még nem hivatalos adatok szerint – mintegy 148 ezerrel kevesebb voksa van, mint kihívójának, Joe Bidennek.

Érvelésükben az elnök jogászai feltételezett választási szabálytalanságokra hivatkoznak.

A michigani választásokért felelős hatóság szóvivője, Jake Rollow közleményben utasította vissza a perkeresetben megfogalmazott állításokat.

„Ez nem változtat az igazságon: a választásokat Michiganben tisztességesen, biztonságosan, átláthatóan rendezték meg, és az eredmények pontosan tükrözik az emberek akaratát” – fogalmazott Rollow.

Korábban írtuk

A déli Georgiában szerdán hivatalosan is elrendelték a szavazatok kézzel történő teljes újraszámlálását. Brad Raffensperger, a választásokért is felelős államminiszter szerda délelőtti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy minden egyes megyében kézzel számolják újra a szavazatokat.

A két politikus között ugyanis túl kicsi a szavazatkülönbség – fogalmazott Raffensperger. Leszögezte, hogy az eljárás „építi a bizalmat”.

Raffensperger azt is hangsúlyozta, hogy a georgiai választásnak „országos jelentősége” van, és ezért a választási csalásokra vonatkozó minden egyes feltételezést és bejelentést kivizsgáltat.

A választás eredménye november 20-ig meglesz – tette hozzá.

Brian Kemp, Georgia republikánus kormányzója már kedden jelezte, hogy csakis a jogszerű szavazatokat számlálják újra.

A november 3-án tartott választások után négy tagállamban – Észak-Karolinában, Georgiában, Arizonában és Alaszkában – még mindig nincs végeredmény, Pennsylvaniában és Nevadában pedig Donald Trump jogászcsapata már benyújtotta a perkereseteket.

Donald Trump elnök szerdai Twitter-bejegyzései egyikében ismételten választási csalásról írt. Mint fogalmazott: a választási folyamatot „rakás korrupció és tisztességtelenség” jellemezte.

„Győzni fogunk”

– írta az elnök.

A hivatalos végeredmény hiánya ellenére az amerikai sajtójelentések jó része arról számol be, hogy Joe Biden és munkatársai már a leendő demokrata kormány összeállításával foglalkoznak. A The New York Times című liberális lap szerdai számában hosszas összeállítást szentelt az esetleges Biden-kormány összetételének.

A lap a Biden munkatársaitól származó értesülésekre és Biden korábbi, a The New York Times hasábjain megjelent véleménycikkére hivatkozva arról írt, hogy Antony Blinken lehet a külügyminiszter, Amy Klobuchar, a demokraták elnökjelöltségéért is versenybe szálló minnesotai szenátor lehet az agrárminiszter, Michele Flournoy vagy Jeh Johnson lehet a védelmi tárca irányítója, és új vezetője lesz a Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) is.

Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) értesülései szerint Mitt Romney, Utah állam republikánus szenátora jelezte Bidenéknek: szívesen lenne az emberi erőforrások és az egészségügy minisztere.

Közben a Demokrata Pártnak belső ellentétekkel is meg kell küzdenie. Az összefogást és megbékélést hirdető Joe Bidennel ellentétben ugyanis Alexandria Ocaso-Cortez, a párt balszárnyához sorolt képviselőnő – akinek neve a párton belüli radikális baloldali csoportot fémjelzi – azoknak a listázását szorgalmazza, akik a kampányban Donald Trumpot támogatták.

A New York-i képviselőnő republikánus „bűnrészességről” írt a Twitteren.