Hirdetés

A Perle tengeralattjáró nukleáris reaktorát, a fűtőanyagot és a fegyvereket szerencsére öt hónappal ezelőtt eltávolították, hogy előkészítsék az átalakításra, így a lángok nem is jelenthettek kockázatot rájuk – tette hozzá a minisztérium.

A munkásokat és a tengerészeket még pénteken kimenekítették a Rubis-osztályú nukleáris támadó tengeralattjáró fedélzetéről. Ezután azonban száz tűzoltónak és még mintegy 150 szakembernek – köztük különleges tengeralatti egységeknek – több mint 14 órába telt a lángok eloltása a szárazdokkban álló járművön. Az nem közölték, hogy megmenthető-e a Perle, a felújítást végző Naval csoport csak annyit árult el, hogy a kár jelentős.

A Perle (Gyöngy) nevű tengeralattjárót az Rubis-osztály hat tagja közül utolsóként, 1993-ban állították szolgálatba. Tagjai a Casablanca kivételével drágakövekről kapták nevüket.

Korábban írtuk