Fotó: MTI/AP/Darko Bandic, illusztráció
Hirdetés

A tűzoltóság egyik szóvivője név nélkül úgy nyilatkozott, hogy a tűz a központi táboron kívül eső részen ütött ki, ahol kalyibákban élnek a központi részbe már be nem férő bevándorlók, továbbá orvosi és egyéb ellátóintézmények is találhatóak. Hozzátette, hogy a központi tábor érintetlen maradt.

Legalább két, különálló tűzesetet azonosítottak; az egyik vasárnap este kezdett pusztítani, míg egy másik később, az éjszaka során ütött ki. Az eredetük a hivatalos nyilatkozatok szerint ismeretlen, de a helyi sajtó értesülései szerint az elsőhöz két etnikai csoport közötti összecsapás vezetett, a másikat pedig migránsok gyújthatták meg azért, hogy kijuthassanak a táborból. A hatóságok ezeket az információkat még nem erősítették meg.

Az Orvosok Határok Nélkül NGO azt közölte a Twitteren, hogy az első tűzeset több mint 100 ember sátrát pusztította el. Nem tudni, hogy a második, nagyobb tűz következtében hány bevándorló maradt hajlék nélkül, de annyi bizonyos, hogy a rendőrség többeket egy közeli város, Vaszi főterén helyezte el.

A tűzoltók több táborlakót kimentettek a tűz elől, de a szóvivő nem tudta megmondani, hogy pontosan hányan voltak. Azt mondta, a rendőrség folytat vizsgálatot mindkét esetben.

A zsúfolt táborokban ideiglenesen elhelyezett migránsok egyre inkább kétségbeejtőnek tartják a körülményeiket és menekültkérvényük feldolgozásának lassúságát, és szívesen továbbmennének már onnan. A táborban az ott élők közötti és a hatóságok elleni erőszakos cselekmények egyaránt megszaporodtak.