Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A 130 oldalas összeállításból kiderül az is, hogy a 2021. január 1-jén életbe lépő – az Európai Unióból és az EU-n kívüli országokból érkezők bevándorlási kérelmeit jórészt azonos feltételekkel elbíráló – szabályrendszer alapján visszautasítható lesz azoknak a letelepedési kérelme, akiket korábban valamely bűncselekmény miatt tizenkét havi vagy ennél hosszabb szabadságvesztésre ítéltek.

Megtagadható a bevándorlás azoktól is, akik folyamatosan bűnöző életmódot folytatnak, súlyos sérülést vagy kárt okozó bűncselekményt követtek el, illetve jellemük, viselkedésük és társasági körük nem szolgálja a közjót.

A szabályozási elvek alapján az egyes megszabott kritériumok teljesítésével legalább 70 pontot össze kell gyűjtenie a külföldi kérelmezőnek ahhoz, hogy letelepedési és munkavállalási folyamodványát a brit hatóságok jóváhagyják.

A tervezett rendszer – amelyről a brit parlamentnek még jogszabályt kell alkotnia – előírja, hogy a külföldi munkavállalóknak már kérelmük benyújtása idején érvényes állásajánlatuk legyen olyan munkáltatótól, amelynek állásajánlat-tételi jogosultságát a brit kormány elismeri.

Korábban írtuk

Külföldi munkavállalók olyan állásokra jelentkezhetnek, amelyek betöltéséhez megvan a minimálisan megkövetelt vagy azt meghaladó szakképesítésük.

Mindemellett csak olyan kérelmező nagy-britanniai munkavállalási engedélye hagyható jóvá, aki „elfogadható szinten” beszél angolul – fogalmaz a hétfőn közzétett szabálygyűjtemény.

A belügyminisztériumi dokumentum szerint azok, akik megfelelnek ezeknek a más kritériumokkal nem helyettesíthető előírásoknak, 50 pont szerezhetnek, de további 20 pontot kell gyűjteni olyan feltételek teljesítésével, amelyek egymással helyettesíthetők.

Ezek közé tartozik a javadalmazás, amellyel önmagában 20 pont szerezhető, de az ennek eléréséhez szükséges éves bérminimum 25 600 font (10,2 millió forint).

Ha ez az éves bér egy adott munkahelyen nem érhető el, a kieső pontszámok más feltételek teljesítésével pótolhatók.

Így például azok is számíthatnak munkavállalási kérelmeik kedvező elbírálására, akik minimum évi 20 480 font javadalmazást ígérő állásajánlattal érkeznek, ha az adott állás szerepel a hiányszakmák hivatalosan összeállított listáján.

Az ilyen állásokra szóló foglalkoztatási ajánlatok bemutatása is 20 pontot ér az elbírálás során.

Ugyanígy maximális 20 pont szerezhető, ha a munkaadó nem ígér évi 25 600 font bérezést, viszont a jelölt az adott munkakör szakterületén szerzett, a feladat ellátása szempontjából érdemi jelentőségű PhD diplomát mutat be.

A brit belügyminisztérium megerősíti ugyanakkor, hogy azok a külföldi EU-polgárok, akik a brit EU-tagság január 31-i megszűnésének (Brexit) pillanatában kezdődött, 2020. december 31-éig terjedő átmeneti időszak végéig törvényesen és életvitelszerűen letelepednek az Egyesült Királyságban, továbbra is maradhatnak az országban megszerzett összes jogosultságuk megtartásával, ha meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért – folyamodnak.

E jogi státust 2021. június 30-ig lehet kérelmezni.

Azokra az uniós állampolgárokra, akik december 31-én már az Egyesült Királyságban élnek és megszerezték, vagy a jövő júniusi határidőig kérvényezik a letelepedett státust, az új bevándorlási szabályok nem vonatkoznak.