Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A Most-Híd alapító elnöke, Bugár Béla azután mondott le tisztségéről, hogy a párt a február végi parlamenti választásokon 2,05 százalékos eredményt elérve kívül rekedt a pozsonyi parlamenten.

Sólymos a megválasztását követően nyilatkozva azt mondta: pártja folytatni fogja az eddigi értékei – a kölcsönös tisztelet, a tolerancia és a békés együttélés – mentén való politizálást. Hozzátette: a párt politikájában a jövőben az eddiginél jelentősen nagyobb teret kell kapniuk a fiatalabb generáció képviselőinek.

Sólymos néhány héttel ezelőtt annak a véleményének adott hangot, hogy a Most-Hídnak és a Magyar Közösség Pártjának együtt kellene működnie annak a helyzetnek a megoldásán, hogy a megosztottság miatt a parlamenti választásokon egyikük sem jutott be a szlovák törvényhozásba.

Korábban írtuk