Új síita mártír született
Irán második legbefolyásosabb emberét és külpolitikájának egyszemélyes irányítóját likvidálta az Egyesült Államok egy dróntámadással. Iránban, Irakban, Libanonban és más országokban milliók követelnek bosszút Kászim Szolejmáni halála miatt. Miért időzítette Washington mostanra a támadást? Mit lép Irán, és kirobbanhat-e egy új háború a Közel-Keleten?
„Annak érdekében, hogy újraválasszák, Barack Obama háborút fog indítani Irán ellen” – jósolta 2011. november 29-én a Twitteren Donald Trump. Noha nincs bizonyíték arra, hogy Kászim Szolejmáninak a likvidálása bármiféle összefüggésben állna a novemberi amerikai elnökválasztásokkal, tény, hogy Trumpnak kapóra jött az akció. Így ugyanis lekerültek a címlapokról a demokraták vádjai, melyek szerint pozíciójával visszaélve akarta elérni, hogy az ukrán kormány indítson vizsgálatot a demokraták esélyes elnökjelöltje, Joe Biden ellen. Emellett Szolejmáni halálának a hírére felszökött az olaj és az arany tőzsdei ára, és drágultak a republikánusközeli fegyvercégeknek, valamint az amerikai palaolaj-termelő vállalatoknak a részvényei is.
Szolejmáni vezérőrnagy likvidálásával Donald Trump új szintre emelte az Iránnal való konfliktust. Noha az Egyesült Államok az Iszlám Államhoz és az al-Kaidához hasonlóan az iráni Forradalmi Gárda különleges alakulatát, a Kászemi vezette al-Kudsz erőket is terrorszervezetnek tartja, a vezérőrnagy likvidálása nem említhető egy napon Oszama bin Laden és Abu Bakr al-Bagdádi kilövésével. Az al-Kudsz ugyanis egy szuverén állam legitim szerveként működik, Kászim Szolejmáni pedig a legfelső vezető, Ali Hámenei ajatollah után Irán második legbefolyásosabb embere volt.
Mindazonáltal Szolejmáni likvidálása logikus, de nem elkerülhetetlen láncszem volt az elmúlt évek eseményeinek sorozatában. Noha az Iszlám Állam ellen vívott összehangolt harc idején enyhülni látszottak a feszültségek Irán és az Egyesült Államok között, a terrorszervezet legyőzését követően a konfliktus újra fellángolt. Keményvonalas tanácsadói, arab szövetségesei és Izrael nyomására Donald Trump 2018 májusában felmondta a Barack Obama által Iránnal megkötött atomügyi megállapodást. Nem sokkal később Washington növelni kezdte a perzsa országra nehezedő gazdasági nyomást, aminek eredményeként a riál összeomlott, és irániak millióinak élelmiszer- és gyógyszerellátása került veszélybe. Tavaly nyáron támadás ért egy, az Emírségek zászlaja alatt hajózó olajtankert a Hormuzi-szorosnál, majd lelőttek egy amerikai drónt, szeptemberben pedig egy szaúdi olajlétesítményt ért dróntámadás. Washington mindezekért Iránt tette felelőssé. Decemberben a Kászim Szolejmáni közvetett parancsnoksága alatt álló iraki síita Katáib Hezbollah milícia rakétákat lőtt egy amerikai kontingenseket is elszállásoló iraki katonai bázisra Kirkuk közelében, egy amerikai tolmács életét vesztette. Válaszul az amerikai légierő csapásokat indított a fegyveresek táborai ellen. Az év első napján Irán-párti milicisták ostromolták meg az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségét, és a „Szolejmáni a vezérünk” feliratot festették a falakra. Január 3-án aztán amerikai drónok likvidálták a bagdadi reptérről kifelé tartó Kászim Szolejmánit, aki Mike Pompeo külügyminiszter vádjai szerint éppen azért érkezett Irakba, hogy további amerikai célpontok elleni támadásokról egyeztessen. A támadásban Abu Mahdi al-Muhandisz, a Katáib Hezbollah vezetője, egyben Kászim Szolejmáni tanácsadója is meghalt.
Halálakor a 62 éves Kászim Szolejmáni csillaga különösen magasan állt. Az amerikai embargók nyomában járó gazdasági nehézségekért az iráni emberek növekvő hányada kezdte felelősé tenni a reformer Haszan Róháni kormányát. A konzervatív erők támogatottsága egyre nőtt, és – noha ő soha nem beszélt efféle ambíciókról – az is felmerült, hogy Kászim Szolejmáni lehet a következő elnök. Halálakor népszerűsége 65 százalékon állt, amivel 28 százalékot vert a második legnépszerűbb jelöltre, a hadügyminiszter Dzsavad Zarifra. Mindez persze annak is volt köszönhető, hogy a vezérőrnagy soha nem nyilvánult meg megosztó politikai kérdésekben, ideje jelentős részét pedig külföldön töltötte.
Kászim Szolejmáni a Közel-Kelet legbefolyásosabb katonai vezetője volt. Kezében összpontosult Irán külpolitikájának oroszlánrésze, irányítása alatt az Iráni Forradalmi Gárda az elmúlt évtizedek során 280 ezres lojális haderőt hozott létre Jemenben, Szíriában, Irakban, Libanonban, Afganisztánban és Pakisztánban, Teherán pedig politikai befolyást szerzett a Közel-Kelet síitalakta területei felett. Sikerének titka az volt, hogy az általa támogatott milíciákat és felkelőcsoportokat mindenütt igyekezett a legitim államhatalomba integrálni, ezáltal politikailag is megkerülhetetlen tényezővé tenni. Az 1980-as évek elején Szolejmáni dél-libanoni síita parasztokból szervezte meg a Hezbollahot, mely mára a libanoni kormány és államgépezet része lett. Mivel a Hezbollah tagjai fizetéseinek oroszlánrészét, fegyvereiknek pedig teljes egészét Teherán küldi, Irán jelentős befolyással bír a libanoni bel- és külpolitikára egyaránt. Hasonló receptet alkalmazott Szolejmáni Irak 2003-as amerikai megszállása után is. Itt a Szaddám Huszein idejében a perifériákon tengődő síitákból milíciákat szervezett, ezek aztán 2006-os megalakulásuk és a 2011-es amerikai kivonulás között több mint hatezer támadást hajtottak végre a szövetséges csapatok ellen, végül a hozzájuk kötődő politikai csoportok bekerültek a parlamentbe, és minisztereket is adtak. Szolejmáni hamar felismerte a 2011-es arab felkeléssorozattal járó lehetőségeket is. Régi szövetségese, Bassár al-Aszad segítségére sietve Szíriába vezényelte iraki milíciáit és a Hezbollahot, majd Iránban élő afgán síitákból szervezett csapatokat a szír lázadók leverésére. Jemenben a síita húszi lázadóknak nyújtott támogatást, akik jelenleg is iráni fegyverekkel vívják harcukat a Szaúd-Arábia által támogatott erők ellen, és 2017 óta szaúdi olajlétesítmények és a rijádi reptér ellen is támadásokat intéztek.
Irán természetesen bosszút fogadott Szolejmáni vezérőrnagy meggyilkolása miatt. Első lépésben a perzsa állam a maga részéről is felmondta a Donald Trump által már egyszer felrúgott 2015-ös atomalkut. Ennél súlyosabb lépés azonban aligha várható. Az iráni gazdaság az összeomlás szélén áll, hadserege pedig – noha félmillió főt számlál – harminc év elmaradásban van az amerikaihoz képest. A nyílt konfrontáció tehát semmiképp sem áll érdekükben. Hogy Amerika vagy bármely nyugati ország területén hajtsanak végre megtorlóakciót, arra szintén kevés az esély, hiszen eddig Iránnak minden efféle próbálkozását meghiúsították a nyugati titkosszolgálatok. A perzsa ország lehetőségeit jól mutatja, hogy az elmúlt években még azt is tűrni kényszerült, hogy Izrael sorra mérjen légicsapásokat szíriai bázisai ellen. A legnagyobb esélye így az Egyesült Államok és közel-keleti szövetségeseinek érdekeltségei elleni támadásoknak van. A Szolejmáni likvidálását követő második napon egy iraki síita milícia rakétákat zúdított egy amerikai bázisra. Azonban még az efféle támadások is csak korlátozottak lehetnek. 2019 végén ugyanis Irakban és Libanonban is milliós tüntetések zajlottak a korrupció, a munkanélküliség és a gazdasági nehézségek miatt. Noha mindezen problémák okai összetettek, az érezhetően erősödő iráni befolyás miatti elégedetlenség nemcsak a szunnitákat – és Libanonban a keresztényeket –, de még a leszakadó síita tömegek egy részét is szembefordította Iránnal. Különösen igaz ez Irakban, ahol a tüntetések során több mint ötszáz embert öltek meg Iránhoz köthető milíciák. Mivel a perzsa államhoz lojális politikai erők mindkét országban részei a kormánynak, a jelenlegi körülmények miatt nem tehetik meg, hogy a belpolitikai realitásokat figyelmen kívül hagyva a bosszúra fordítsák energiájukat.
Egyelőre úgy tűnik, hogy Amerika nem kívánja tovább növelni a feszültséget Iránnal. Mike Pompeo külügyminiszter az eszkaláció mérséklése melletti elkötelezettségét hangoztatta, és ebbe az irányba terelné az eseményeket Donald Trump is, aki Twitteren úgy fogalmazott: „Irán soha nem nyert háborút, de soha nem veszített el tárgyalást.” Hasonló jelek érkeznek Teheránból is. A Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács rendkívüli találkozóját követően kiadott közlemény szerint Irán nem azonnal, hanem „a megfelelő helyen és időben fog elégtételt venni” Szolejmáni megöléséért. A perzsa hagyományok szerint most negyvennapos gyász következik, mely időszak alatt a kormány részéről nem jár arcvesztéssel a késlekedés. Mire pedig a negyven nap letelik, valószínűleg a kedélyek is lenyugszanak. Noha tehát a nyugati sajtó szerint Szolejmáni vezérőrnagy kétszázmillió síita szemében vált új Husszeinná, akinek tiszteletére a mártírok vörös zászlaját még a kerbalai mecsetre is felhúzták, a bosszút aligha kapkodják el. Husszeint, a harmadik imámot és a síita iszlám legnagyobb mártírját 680-ban mészárolták le túlerőben lévő ellenségei Kerbalában, halála pedig immár több mint 1300 éve megtorlatlan. Néhány év talán Szolejmáni esetében is beleférhet.