Fotó: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi
Hirdetés

Hírügynökségek szerint az olasz kormánykoalíció a szakadás szélén áll, ugyanakkor Salvini nem tette egyértelművé, hogy fel akarja-e bontani az együttműködést politikai partnerével.

Az M5S időközben követelte, hogy a Liga tisztázza álláspontját, vagyis „világosan mondja meg, mit akar tenni”.

Az egyébként is egymással marakodó koalíciós partnerek újabb válságát az idézte elő, hogy az Öt Csillag Mozgalom az olasz felsőházban (szenátus) szerdán benyújtott egy indítványt, amely leállította volna a Torino-Lyon közötti nagysebességű vasútvonal építését, amit viszont a Liga támogatott.

A felfokozott hangulatban több magas szintű találkozóra is sor került. Sergio Mattarella államfő a nap folyamán fogadta Giuseppe Conte miniszterelnököt. Az ANSA ugyanakkor úgy tudja, hogy az egyórás találkozón nem esett szó sem kormányválságról, sem Conte esetleges lemondásáról. Később pedig az államfő Luigi Di Maióval, az M5S vezetőjével is egyeztetett.

Késő délután Salvinit és Di Maiót a kormányfő fogadta megbeszélésekre a római miniszterelnöki hivatalban, a Chigi-palotában.

A Liga szerint nincs értelme halogatások és napi szintű torzsalkodások közepette az együttműködést, ugyanakkor cáfolta a sajtójelentéseket, miszerint Salvini fontolgatja pártja minisztereinek visszahívását a kormányból, iletve azt, hogy Conte lemondását követelné.

Elemzők szerint már csak idő kérdése, hogy mikor bomlik fel a tavaly június elsején megalakult Liga-M5S kormánykoalíció. A májusi európai parlamenti választásokon a legnagyobb olasz párttá előlépett Liga (amelynek támogatottsága a jelenlegi felmérések szerint meghaladja a 36 százalékot) mintegy átvette a kormány irányítását az M5S-től, amelynek korábbi támogatottsága a felére, mintegy 17 százalékra csökkent.

Olasz sajtóelemzések szerint az M5S „kénytelen volt elfogadni” a Liga migrációs szigorítását, valamint eredetileg környezetvédő mozgalomként nem tudja megakadályozni a hegyeket letaroló vasútvonal építését sem. Ha azonban fellázad, a kormány megbukik, és a Liga megnyeri a következő választást, az M5S-t az eltűnés fenyegeti.

Megfigyelők szerint a Liga vezetője a szeptemberben kezdődő költségvetési tárgyalások alatt boríthatja fel a kormányt. Ha ez így történne, az államfő nem szakértői kormányt nevezne ki, hanem előrehozott választásokat írna ki, akár már februárra.

Mindenesetre az új választásokról szóló döntés nem Salvini, hanem Mattarella kezében van. Az államfő a koalíció felbomlása esetén megvizsgálhatná, hogy a jelenlegi parlamenti pártok elő tudnak-e rukkolni egy új többséggel, amivel az előrehozott választások elkerülhetőek lennének.