Fotó: MTI/EPA
Hirdetés

Az intézkedések, amelyeket Donald Trump elnöki rendeletben hozott nyilvánosságra, ezúttal az iráni fémipart és exporttermékeket érintik. Konkrétan a vas-, acél-, alumínium- és rézipart.

Az olajipar mellett ez a szektor adja az iráni export nagy részét, és a kivitelből származó jövedelem mintegy tíz százalékát.

„Iráni acél- és más fémipari termékek behajózásának engedélyezése a kikötőkben a továbbiakban nem tűrhető” – címezte más országoknak is az üzenetet Trump, aki egyúttal további szankciókat is kilátásba helyezett.

A Fehér Ház által kiadott elnöki rendelet értelmében a szankciók mindaddig érvényben maradnak, amíg Teherán „alapvetően” nem változtat a magatartásán.

Az amerikai elnök ugyanakkor megerősítette, hogy „reményei szerint egy napon” találkozik majd Irán vezetőivel, hogy megtárgyaljon velük egy újabb egyezményt.

Elemzők megjegyzik, hogy az újabb szankciók bejelentésére az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség erősödése közepette került sor.

Az Axios hírportál már vasárnap este jelezte, hogy a kormányzat újabb szankciókra készül Irán ellen.

John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó – szintén vasárnap – közleményben figyelmeztette arra Iránt, hogy Washington megtorol bármiféle ellenséges cselekedetet. Bolton ugyan azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok nem akar háborút Iránnal, de hangsúlyozta, készen áll arra, hogy bárminemű támadásra válaszoljon, jöjjön ez az iráni Forradalmi Gárda elitalakulattól, az iráni reguláris erőktől vagy bárki mástól. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pedig azt hangsúlyozta, hogy az amerikai erők felkészülése esetleges iráni támadásokra már egy ideje tart. Pompeo is arról beszélt, hogy ha nem Irán, hanem egy vele szövetséges szervezet – például a libanoni Hezbollah – támadna meg amerikai vagy vele szövetséges erőket, azért is Iránt tennék felelőssé.

Közben az amerikai kormányzat bombázó alakulattal együtt a térségbe vezényelte az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.