Fotó: shutterstock.com/sfam_photo
Hirdetés

Az állam 93 képviselőjéből 61 szavazott a törvény elfogadására.

Queensland Ausztrália hat állama közül az ötödik, ahol lehetővé tették az aktív eutanáziát. Elsőként Victoria államban fogadtak el hasonló jogszabályt 2019-ben. Egyedül az ország legnépesebb államában, Új-Dél-Walesben nem vált még törvényessé az eutanázia.

A szövetségi területeknek – köztük az Északi Területnek – nincs olyan mértékű autonómiájuk, mint az államoknak, ezért a szövetségi parlament megtiltotta, hogy törvényt hozzanak a kérdésben. A világon elsőként az Északi Területen engedélyezték az aktív eutanáziát 1995-ben, de mivel ez nem állam, a szövetségi parlament két évvel később megtehette, hogy érvénytelenítette a jogszabályt.

Az aktív eutanázia 2023 januárjától válik majd törvényessé Queenslandben. A jogszabály szerint a végstádiumú halálos betegek akkor kérvényezhetik, hogy vessenek véget életüknek, ha orvosi vélemény szerint nincs már hátra több idejük egy évnél, beszámíthatók, és nem állnak kényszer alatt.

Korábban írtuk

Steven Miles, az állam miniszterelnök-helyettese aláhúzta: a törvény segítségével enyhíthetővé válik a fájdalom és a szenvedés.

A jogszabály ellenzői amiatt aggódnak, hogy az életvégi betegellátás alulfinanszírozottsága miatt egyes betegekre nyomás nehezedhet, hogy véget vessenek életüknek.

Miles ezzel szemben úgy véli, hogy a palliatív – csak a tüneteket enyhítő – gondoskodás és az aktív eutanázia egymást kiegészítő politikák, amelyek több lehetőséget biztosítanak a végstádiumú betegeknek.