Fotó: ShutterStock.com/Dmitriy Kandinskiy
Hirdetés

Az SZK Navalnij mellett Ivan Zsdanov, Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) igazgatója és Leonyid Volkov, az úgynevezett regionális Navalnij-törzsek hálózatának koordinátora ellen is eljárást indított. A gyanú szerint az állampolgárok személyiségét és jogait sértő nonprofit szervezetet hoztak létre. Az eljárás már februárban megindult, de ez csak csütörtökön derült ki azon a moszkvai előzetes bírósági tárgyaláson, amelynek tárgya a fővárosi ügyészségnek az FBK-t és utódszervezetét, valamint a Navalnij-törzseket szélsőséges szervezetté minősítését szorgalmazó keresete. Ha Navalnijt és társait a jogsértő nonprofit szervezet alapítása címén elítélik, 300 ezer rubelig terjedő bírságot (a rubel jelenleg mintegy 4 forintot ér) és 4 évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki rájuk.

Volkov egyébként csütörtökön a YouTube-on bejelentette, hogy hivatalosan feloszlatja a Navalnij-törzsek regionális hálózatát, és annak helyi csoportjai önálló szervezetté alakulnak át.

„Ez a csapás halálosnak bizonyult” – mondta Volkov a fővárosi ügyészség hétfői határozatáról, amely felfüggesztette a törzsek tevékenységét.

„A hálózat fenntartása jelenlegi formájában lehetetlen. Ez a szélsőségességről rendelkező törvénycikk alkalmazását vonná maga után, akárcsak büntetőítéleteket a törzsek dolgozóinak és azoknak, akik együttműködnek velük” – tette hozzá.

Korábban írtuk

Az aktivista szerint az átnevezés sem segítene, mert az SZK szakértői fogják eldönteni, hogy új szervezet jött-e létre vagy sem. Emlékeztetett arra, hogy a törzsek hálózata négyéves szervezőmunkával épült ki, eredendően Navalnij 2018-ra tervezett elnökválasztási kampányához (az orosz Központi Választási Bizottság felfüggesztett bírósági ítéleteire hivatkozva elutasította akkor az ellenzéki politikus jelöltként való bejegyzését).

Egy moszkvai fellebbviteli bíróság csütörtökön helybenhagyta azt a 850 ezer rubeles bírságot, amelyet Ignat Artyomenko háborús veterán rágalmazása címén első fokon szabtak ki Navalnijra. A tárgyaláson az ellenzéki az utolsó szó jogán, videokapcsolaton, a Putyin-rendszert bíráló beszédet mondott, amelyben kudarcosnak bélyegezte az orosz elnök két évtizedes kormányzását.

„Az önök meztelen, tolvaj királya tovább akar uralkodni, a végsőkig” – mondta.

Navalnij jelenleg két és fél éves szabadságvesztését tölti. A rá korábban az úgynevezett Yves Rocher-ügyben gazdasági bűncselekmény címén felfüggesztett szabadságvesztést azért kell leülnie, mert az orosz börtönfelügyelet (FSZIN) szerint sorozatosan megsértette a feltételes szabadlábra helyezés feltételeit.

A hátfájásra és végtagzsibbadásra panaszkodó Navalnij a börtönben több mint három hétig éhségsztrájkot folytatott, mert kifogásolta, hogy nem engedtek be hozzá olyan orvosokat, akikben ő is megbízik. Tiltakozásának akkor vetett véget, amikor egy vlagyimiri polgári kórházban szakorvosok végül kivizsgálták.

A politikus szimpatizánsai január 23-án és 31-én valamint február 2-án és április 21-én tartottak tiltakozást Oroszország számos városában. Az OVD-Info civil szervezet szerint ezeknek mintegy 13 ezer részvevőjét vették őrizetbe a hatóságok.