Fotó: MTI/EPA/Justin Lane, archív
Beto O'Rourke
Hirdetés

Döntését azzal indokolta, hogy már nem tudja úgy lelkesíteni a támogatókat, mint a tavalyi szenátusi választáson, amikor csekély különbséggel veszített a hivatalban lévő republikánus Ted Cruzzal szemben a hagyományosan republikánus többségű déli államban.

O’Rourke azt mondta egy iowai kampánygyűlésen, hogy nem szívesen hozta meg ezt a döntést, és hogy mindennek ellenére aktívan részt vesz majd a Donald Trump elnök legyőzésére irányuló küzdelemben, noha nem beszélt arról, hogy ezt milyen formában teszi.

Az idén januárig kongresszusi képviselő texasi politikus számos demokrata párti támogató buzdítására indult el az elnökjelöltségért folyó küzdelemben a tavalyi szenátusi választáson elért eredménye hatására: csupán három százalékponttal maradt alul Ted Cruzzal szemben.

Három hónappal az előválasztások kezdete előtt a Demokrata Pártban három esélyes jelölt van a felmérések szerint: Joe Biden volt alelnök, Elizabeth Warren massachusettsi szenátor és Bernie Sanders vermonti szenátor. A többiek esetében kérdéses, hogy van-e elegendő pénzük a kampányban maradásra.