Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A politikus a konferencia egy panelbeszélgetésén a jogállamiság elveinek tisztelete és az EU-s támogatások kifizetése összekapcsolásának ügyéről szólva kiemelte: nem újdonság, hogy bizonyos szabályok megsértéséért büntetés jár a tagállamoknak, és ezt a megoldást újabb területekre is ki kell terjeszteni.

Ilyen terület a menekültüggyel kapcsolatos tagállamok közötti szolidaritás – tette hozzá. Kifejtette: a nem teljes egyetértés mellett, hanem többségi döntéssel bevezetett menedékkérő-elosztási mechanizmusról kiderült, hogy „nem működik”, mert nem lehet ráerőszakolni a többiekétől merőben eltérő hagyományokkal rendelkező országokra.

Azonban a kérdést meg lehet közelíteni a szolidaritás felől is, és rá lehet mutatni, hogy nem szabad magukra hagyni a menekültügy terheit leginkább viselő déli tagállamokat, köztük Görögországot. Így be lehetne vezetni, hogy a menedékkérők befogadásától elzárkózó tagállamoknak kevesebb közösségi támogatás jár, ami világossá tenné, hogy „a szolidaritás kifizetődő” – mondta Armin Laschet.

Vera Jourova, az európai értékekért és átláthatóságért felelős európai uniós biztos hangsúlyozta, hogy a jogállamiság tiszteletét nemcsak a kohéziós támogatások kifizetésénél kell vizsgálni, hanem az EU-s költségvetés összes többi fejezeténél is.

Annalena Baerbock, a német ellenzéki Zöldek társelnöke egyebek mellett kiemelte, hogy a jogállamiságot valamennyi tagországban egyformán, azonos mércével kell vizsgálni.

Andrej Plenković horvát és Ludovic Orban román kormányfő egyaránt hangsúlyozta, hogy a lehető legpontosabban rögzíteni kell az ilyen vizsgálatok szabályait és lehetséges következményeit. A román miniszterelnök a többi között arról is szólt, hogy nem létezik illiberális demokrácia, mert a demokrcácia vagy liberális, vagy nem demokrácia.