Fotó: shutterstock.com, illusztráció, szerk.
Hirdetés

A Kanári-szigetek kormányának vasárnapi közleménye szerint az újabb fertőzött egészségi állapota jó, csakúgy mint a korábban regisztrált négy páciensnek. Mindannyian ugyanannak a tízfős olasz turistacsoportnak a tagjai. A társaságból négy embert kórházban kezelnek, a többiek szállodai szobáikban vannak elkülönítve.

A négycsillagos tengerparti komplexumban kedden rendelték el a vesztegzárat, miután igazolták az első megbetegedést egy 69 éves olasz orvosnál.

A helyi kormány csütörtökön engedélyt adott arra, hogy a 723 szállóvendég közül 130-an elhagyhassák a hotelt, mivel ők csak hétfőn érkeztek, így nem kerültek kapcsolatba a turistákkal, akiknél kimutatták a fertőzést.

A vendégek kisebb csoportokban, fokozatosan távoznak, vasárnap délelőttig 73-an hagyták el szállodát.

Annak érdekében, hogy a hotel többi, külföldi vendége is hazautazhasson, a spanyol hatóságok továbbra is tárgyalnak az érintett országokkal – áll a közleményben.

A karantén 25 különböző nemzetiségű turistát érint. A szállodában öt magyar van, egy idős pár és egy háromfős, kisgyerekes család.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium korábban azt közölte: egyeztetnek a szomszédos országokkal a turisták hazahozataláról, de az sem kizárt, hogy Magyarország repülőt küld az öt magyarért.

Sajtóbeszámolók szerint a medencés komplexumon belül – néhány elkülönített turista kivételével – a vendégek szabadon mozoghatnak, ellátásukról megfelelően gondoskodnak.

Spanyolországban 77 koronavírus-fertőzést regisztráltak eddig, közülük ketten már meggyógyultak. Az ország 17 autonóm közösségéből 13-ból jelentettek megbetegedést.

A regisztrált esetek 90 százaléka Olaszország északi részén járt, vagy közvetlen kapcsolatba került olyan személlyel, aki onnan érkezett a közelmúltban – ismertette a legfrissebb adatokat Fernando Simon, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Megerősítette, hogy a dél-európai országban a fertőzés kockázata még mindig mérsékelt, ezért továbbra sem rendelnek el korlátozó intézkedéseket.


Luxemburgba is bejutott a Vuhanból indult új koronavírus, amelyet egy Olaszországból érkező, 40 éves férfi hurcolt be a nyugat-európai országba – közölte Paulette Lenert luxemburgi egészségügyi miniszter.

A férfi a belgiumi Charleroi repülőterére érkezett Olaszországból, és onnan utazott Luxemburgba.

Németországban vasárnap 66-ról 117-re emelkedett a fertőzöttek száma.

Finnországban már kettővel több, öt fertőzöttről tudnak. A szomszédos Svédországban 14, Dániában 3 beteg van. Norvégiában 17 megbetegedésről tudnak. A fertőzés egy szemklinikán kezdett terjedni, amelynek egyik orvosa Olaszországban üdült. A hatóságok elkezdték felkutatni azokat, akikkel kapcsolatba kerülhetett, miután hazaért.

Olaszországban egy nap alatt 40 százalékkal ugrott meg a megbetegedések száma, és már csaknem 1600 fertőzöttje van a COVID-19-nek, 34 ember pedig belehalt a betegségbe.

Európán kívül a Dominikai Köztársaságban, a Karib-térségben is megjelent a vírus; szintén Olaszországból érkező turista szervezetében mutatták ki a kórokozót. A 62 éves férfit elkülönítették, állapota stabil.

Iránban az egészségügyi miniszter vasárnapi bejelentése szerint 978-ra emelkedett a fertőzöttek száma, és 54 ember halt meg a betegség következtében.