A koalíciós tárgyalások kimenetelét is befolyásolhatja az újonnan kibontakozó jogállamisági botrány Hollandiában: mint azt oknyomozó portálok tegnap megszellőztették, Mark Rutte miniszterelnök nem megfelelően tájékoztatta a holland alsóházat arról, hogy magas rangú holland diplomaták orosz partnereikkel tárgyaltak, s feltételezhetően megállapodásokat is kötöttek velük – írja a Magyar Nemzet.

Hirdetés

A sajtó idén immár másodszor közölt cikket az ügyben, most friss részletekkel, közérdekű adatigénylést követően. Az Oroszországgal ápolt kapcsolatok kérdése rendkívül érzékeny téma a Benelux-államban azóta, hogy 2014-ben az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es repülőjáratot Kelet-Ukrajna felett lelőtték. A hágai kormány szerint a gépet az oroszbarát szakadárok irányítása alatt álló Buk légvédelmi rakétával lőtték le, amely néhány nappal korábban érkezett Oroszországból érkezett.

Mark Rutte miniszterelnök azóta is kőkeményen támadja Oroszországot a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanácsban: a nyári szünet előtti utolsó EU-csúcson is az ellen érvelt, hogy Vlagyimir Putyin elnök részvételével elevenítsék fel a korábban rendszeres EU-orosz találkozókat.

A mostani sajtóértesülések tükrében felháborodott a holland ellenzék, amelynek baloldali pártjai parlamenti vitát kezdeményeztek az ügyben. Erre legkorábban a parlamenti nyári szünetet követően, az ősszel kerülhet sor. Rutte még tavasszal, az első cikkek megjelenésekor azt mondta, hogy semmi különös nincs az oroszokkal – köztük a Gazprom és a Lukoil munkatársaival – való találkozókban. Szerinte

Korábban írtuk

szabad véleménycsere történt a felek között, energetikai megállapodások pedig nem köttettek.

A teljes cikk elolvasható a Magyar Nemzet oldalán, IDE KATTINTVA!