„Ugyanazt a kritériumot alkalmazzuk, amelyet a többi NGO-hajóval szemben követünk” – hangoztatta a tárcavezető, hozzátéve, hogy kizárólag az egészségügyi ellátásra szoruló emberek szállhatnak le a civilhajókról.

Hirdetés

A 94 migránst szállító Rise Above az olasz hatóságok felé jelezte, hogy lázadás tört ki a fedélzeten.

A belügyminiszter a pénteki kormányülést követő sajtótájékoztatón nyilatkozott, elmondta, hogy a szicíliai Catania partjai felé közelít a német zászló alatt hajózó Humanity1 nevű hajó, amely több mint egy hete vár kikötésre 179 emberrel a fedélzetén. A belügyminiszter közölte, hogy a hajó olasz vizeken maradhat, de nem köthet ki. Az olasz fél ellátást és egészségügyi segítséget biztosít a rászorulóknak, elsősorban a gyermekeknek és a várandós nőknek, akiket szükség esetén partra szállítanak. „A többieknek azonban a hajón kell maradniuk, és a hajónak utána vissza kell térnie nemzetközi vizekre” – szögezte le Matteo Piantedosi.

Olaszország nem tekint el a humanitárius kötelességtől, de ragaszkodik ahhoz, hogy a hajók felségjelzését biztosító országok cselekedjenek – mondta Matteo Piantedosi.

A dél-olaszországi partoknál már négy civilhajó várakozik: a Rise Above és a Humanity1 mellett a norvég felségjelzésű Ocean Viking, amelyet a francia SOS Méditerranée szervezet működtet, és a szintén norvég felségjelzésű Geo Barents, amelyet az Orvosok Határok Nélkül (MSF) tart fent. A hajókon több mint ezren vannak.

Olaszország korábban Berlin és Oslo együttműködését kérte a hajókon utazók befogadásában, de a német és a norvég fél is nemet mondott hangoztatva, hogy Olaszországnak a hajókhoz legközelebbi biztos kikötőként kell lépnie. Párizs pénteken közölte, hogy kész átvenni az Ocean Vikingen érkezőket, ha Olaszország engedélyezi a hajó kikötését.

A sajtótájékoztatón résztvevő Matteo Salvini korábbi belügyminiszter, jelenleg a kikötőkért is felelős infrastrukturális és közlekedési tárca vezetője megerősítette, hogy Olaszország, ahogy eddig is tette, segítséget és ellátást biztosít, de megtiltja, hogy külföldi civilszervezetek hajói olasz vizeken állomásozzanak.

A La Repubblica napilap adatai szerint a Giorgia Meloni vezette kormány október 22-i eskütétele óta több mint kilencezer migráns érkezett Olaszországba, közülük valamivel kevesebb mint ezer az NGO-hajókkal.

Korábban írtuk