Fotó: shutterstock, illusztráció

Őrizetbe vettek egy második fiatalt a dél-franciaországi Grasse egyik gimnáziumban előző nap történt lövöldözés miatt – közölték pénteken rendőrségi források. Délután egy harmadik fiút is letartóztattak, az elkövető legjobb barátját.

A délelőtt és a néhány órával később letartóztatott 16 éves fiúk ikrek.

A harmadik előállított fiút egy napja kereste a rendőrség. Délben fogták el 25 kilométerre Grasse-tól, Caillan nevű településen. Egy önkéntes rendőr ismerte fel a fiút az utcán és riasztást adott ki. A fiú nem állt ellen a rendőri intézkedésnek. A 17 éves lövöldöző az iskola tanulója, és feltétezhetően az osztálytársaival ápolt rossz viszony miatt nyitott tüzet a gimnáziumban.   

Az Alexis de Tocqueville nevét viselő grasse-i középiskolában történt lövöldözésnek 14 könnyebb sérültje van, köztük az iskolaigazgató, aki megpróbált közbeavatkozni és észhez téríteni az elkövetőt.

A lövésekben közvetlenül hárman sérültek meg, a többiek sokkos állapotban kerültek kórházba.

A fiú rálőtt az igazgatóra, és megsebesítette. A két másik sebesült diák. Az iskolában pánik tört ki a tanulók között, voltak, akik menekülőre fogták, és a szomszédos áruházba vették be magukat, mások az iskolában rejtőztek el.

Péntek reggel még három tanuló és az igazgató szorult kórházi ápolásra, de egyikük sincs életveszélyben.

A rendőrség a helyszínen őrizetbe vette a diákot, aki puskával, két pisztollyal és két gyakorlógránáttal volt felfegyverkezve, de nem tanúsított ellenállást a rendőrökkel szemben. A fiú rendőrségi források szerint együttműködik a hatóságokkal, pénteken folytatódott az előző nap megkezdett kihallgatása.

A rendőrség közlése szerint nincs ok feltételezni, hogy a lövöldözés terrorista indíttatású volt.

“Egy fegyverekért rajongó őrült tette” – így foglalta össze a történteket és az támadás indítékát Najat Vallaud-Belkacem francia oktatásügyi miniszter, aki Grasse-ba sietett, miután értesült a lövöldözésről.   

Fabienne Atzori, Grasse ügyésze határozottan kizárta, hogy terrorista vonatkozása lenne a lövöldözésnek.

A lövöldöző egy helyi önkormányzati képviselő fia, francia médiaértesülések szerint a nagyapja engedéllyel tartott vadászfegyvereit használta a lövöldözéshez. Facebook, Twitter és Youtube oldalára a közelmúltban több fotót és felvételt töltött fel az Amerikai Egyesült Államokban 1999-ben a Columbine Gimnáziumban történt tömegmészárlásról, amelyben 13 diák vesztette életét.

MTI