Fotó: MTI/AP/Jánisz Papanikosz
Hirdetés

Muci Attila, a csatorna helyszínen tartózkodó tudósítója azt közölte, hogy a csütörtöki után pénteken újabb összecsapások lehetnek, mivel pénteken délelőtt szervezők jártak sátorról sátorra és arra bíztatták az embereket, hogy keljenek útra. Ennek nyomán a migránsok – mintegy 1500 ember – lebontották a sátrakat és összepakoltak.

Az újságírók kérdéseire elmondták, hogy elszántak és abban bíznak, hogy miközben haladnak az észak-macedón határ felé a nea kavalai táborban tartózkodó további ezer migráns is csatlakozik hozzájuk, így már kellő erőt tudnak felmutatni.

Úgy vélekedett, hogy sor kerülhet a migránsok és a rendőrök közötti összecsapásra is, mert könnygázzal, hang és villanógránátokkal felszerelt rohamrendőrök állják körül a tábort. Néhány migránst egyelőre megakadályoztak abban, hogy útnak induljanak – mondta.