Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az egyelőre április 3-ig érvényes országos rendelkezés az összes olyan „nem elsődlegesen szükséges” termelést végző gyárat és üzemet érinti, amelyben az utóbbi hetekben még nem állították le a termelést. Ez tulajdonképpen az ország ipari-gazdasági motorjának tartott észak-olaszországi térség teljes megbénítását jelenti.

Létfontosságú tevékenységnek számít az élelmiszer- és a gyógyszeripar, a mezőgazdaság, a halászat, valamint az információszolgáltatás is.

Minden hivatalt távmunkára állítanak át, de továbbra is biztosított a postai, a banki és a biztosítási szolgáltatás, valamint a tömegközlekedés. Nyitva maradnak a dohányboltok és az újságosstandok is.

A termelési egységek leállítását elsőként a gócpontként ismert Lombardia tartomány sürgette, valamint a szakszervezetek is így tettek, miután a dolgozók nem kaptak megfelelő védőfelszerelést.

Matteo Salvini, a Liga párt és a jobbközép ellenzék vezetője szombaton szintén „az ország leállítását” szorgalmazta a járvány megfékezésére.

Az olasz polgári védelem adatai szerint szombaton minden eddiginél többen, 793-an haltak meg az új koronavírus miatt, és csaknem 5 ezerrel emelkedett a diagnosztizált fertőzöttek száma.

A miniszterelnök a bejelentés előtt a kormány- és ellenzéki pártokkal, valamint a szakszervezetekkel egyeztetett.

„Megkérek mindenkit, hogy őrizze meg a nyugalmát, együtt sikerülni fog!” – jelentette ki Giuseppe Conte.

Szerinte Olaszország a lehető legkeményebb időket éli, a legsúlyosabb válságot, amellyel a világháború óta szembesült. Megjegyezte: az olaszok sokáig nem fogják tudni elfelejteni a járvány teremtette nehézségeket, ahogyan a betegségben elhunytakat sem.

„Halottjaink nem puszta számok, hanem emberek” – mondta.

A kormányfő hangsúlyozta: ahogyan eddig is tette, az átláthatóság jegyében mindent megoszt az olaszokkal, hogy részeseivé váljanak a közös kihívásnak.

Giuseppe Conte emlékeztetett: időre van szükség, hogy a mozgáskorlátozó óvintézkedések éreztessék hatásukat. Türelmet, felelősséget, bizalmat kért az olasz lakosságtól. Kijelentette, tudja, hogy nem könnyű otthon maradni és lemondani a mindennapok szokásairól, de „ez az egyetlen eszköz az ellenállásra”.

„Mindez minimális áldozat a kórházakban dolgozók, a rendfenntartó és fegyveres erők, a szállításban, az élelmiszerpultoknál és az információszolgáltatásban munkát végzők áldozatához képest” – jelentette ki az olasz miniszterelnök.

Az olasz kormány február 23-án vesztegzár alá helyezte Lombardia és Veneto tucatnyi önkormányzatát. Március 8-án az észak-olaszországi tartományokban, majd március 11-től az egész államban szigorú mozgáskorlátozást rendeltek el, leállították a kereskedelmet és vendéglátást.

Azóta több tartomány tovább szigorítást vezetett be: Lombardiában szombaton felfüggesztették az építkezéseket, betiltották a szabadidős tevékenységeket, és 5000 euró (több mint 1,7 millió forint) bírságot szabtak ki az utcán engedély nélkül vagy csoportban tartózkodókra.


Oroszország katonaorvosokat, fertőtlenítő-járműveket és orvosi műszereket küld Olaszországba, hogy segítse az új típusú koronavírus okozta járvány elleni harcot – közölte az orosz védelmi minisztérium vasárnapra virradóra.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Orosz hírportálok szerint a segítségnyújtásra Vlagyimir Putyin orosz államfő utasította Szergej Sojgu védelmi minisztert, miután előzőleg telefonon beszélt Giuseppe Conte olasz kormányfővel a járványhelyzetről.

A védelmi tárca tájékoztatása szerint már vasárnap megkezdődik a segítségnyújtás. Orosz katonai csapatszállító repülőgépekkel nyolc mozgatható katonai virológusbrigádot, gépkocsik és terepek fertőtlenítését végző járműveket és orvosi műszereket küldenek Olaszországba.

A világon jelenleg Olaszországban a legsúlyosabb a járványhelyzet. Szombaton minden eddiginél többen, 793-an haltak meg az új koronavírus miatt, s ezzel 4825-re emelkedett a halálos áldozatok száma. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén az eddigi legnagyobb mértékben, 4821-gyel nőtt. A gyógyultakat és a halottakat is figyelembe véve a diagnosztizált fertőzöttek száma az utóbbi egy hónap alatt 53 571-re emelkedett. A jelenleg beteg 42 681 emberből több mint 20 ezer szorul kórházi kezelésre, 7 százalékukat intenzív osztályon ápolják.

Oroszországban egy nap leforgása alatt 53-mal nőtt a fertőzöttek száma, és összesen 306 esetről tudnak a hatóságok.


Kuba is orvosokat küldött a koronavírus-járvány sújtotta Olaszországba – tudatta a kubai egészségügyi minisztérium a Twitteren helyi idő szerint szombaton.

Fotó: ShutterStock.com/Angyalosi Beata (illusztráció)

A közlemény szerint 52 fős, orvosokból és ápolókból álló csoport indult útnak a járvány gócpontjának számító észak-olaszországi Lombardiába, hogy segítsen megfékezni a koronavírus terjedését.

Másfél hete Kína is járványügyi szakértőket és egészségügyi felszerelést küldött Olaszországba, vasárnapra virradóra pedig az orosz védelmi minisztérium tájékoztatott arról, hogy katonai csapatszállító repülőgépekkel nyolc mozgatható katonai virológusbrigádot, gépkocsik és terepek fertőtlenítését végző járműveket és orvosi műszereket indít útnak a dél-európai államba.

A világon jelenleg Olaszországban a legsúlyosabb a járványhelyzet. Szombaton minden eddiginél többen, 793-an hunytak el az új koronavírus miatt, s ezzel 4825-re emelkedett a halálos áldozatok száma. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén az eddigi legnagyobb mértékben, 4821-gyel nőtt. A gyógyultakat és a halottakat is figyelembe véve a diagnosztizált fertőzöttek száma az utóbbi egy hónap alatt 53 571-re emelkedett. A jelenleg beteg 42 681 emberből több mint 20 ezer szorul kórházi kezelésre, 7 százalékukat intenzív osztályon ápolják.

Giuseppe Conte olasz kormányfő szombat éjszaka bejelentette, hogy a súlyos járvány miatt Olaszországban ezentúl kizárólag a létfontosságú termékek előállítását és szolgáltatások nyújtását fogják biztosítani, minden másfajta termelési tevékenység leáll.