Priti Patel bejelentésének előzményeként, múlt pénteken gyilkosság áldozatául esett Sir David Amess parlamenti képviselő.

Hirdetés

A 69 esztendős, nős, ötgyermekes Amess, aki csaknem négy évtizedig volt a jelenleg kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagja, péntek délután éppen képviselői fogadóórát tartott délkelet-angliai választókörzetében, az Essex megyei Leigh-on-Sea kisvárosban, amikor egy férfi, aki az utcáról tért be, késsel többször megszúrta.

Sir David a gyors orvosi beavatkozás ellenére a helyszínen meghalt. A 25 éves gyanúsítottat elfogták.

A Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága – amely azonnal átvette a vizsgálat irányítását – már szombaton bejelentette, hogy az addigi nyomozati adatok alapján terrorcselekménynek tekinti a gyilkosságot.

Korábban írtuk

Ennek megfelelően a felételezett elkövetőt, Ali Harbi Alit – aki Londonban született egy szomáliai család gyermekeként – immár a 2000-ben kelt terrorellenes törvény alapján tartják őrizetben.

Alit eredetileg gyilkosság gyanújával vették őrizetbe.

Priti Patel belügyminiszter a londoni alsóházi képviselőknek tartott szerda esti tájékoztatójában elmondta: Sir David Amess meggyilkolása után felkérte mindegyik brit rendőrparancsnokságot az összes parlamenti képviselő személyi biztonságának azonnali felülvizsgálatára.

E felülvizsgálattal párhuzamosan a hírszerzési és elhárítási szolgálatok, valamint a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetői alkotta Egyesített Terrorizmuselemző Központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) külön is felmérte az egyes alsóházi képviselőket fenyegető kockázatokat – mondta a brit belügyminiszter.

Priti Patel kijelentette: jóllehet nincs olyan információ vagy hírszerzési adat, amely bármilyen hiteles, konkrét vagy azonnali fenyegetésre utalna, a JTAC azonban immár a londoni alsóházi képviselőinek fenyegetettségi szintjét is hivatalosan jelentősnek tekinti.

A belügyminiszter hangsúlyozta: ez azonos a jelenleg érvényben tartott országos terrorkészültségi szinttel, amely a hivatalos meghatározás szerint szintén jelentős terrorfenyegetettségnek felel meg.

Patel nem fedte fel, hogy a brit képviselők személyes terrorfenyegetettségét milyen szintűnek ítélték eddig a szolgálatok, de médiaértesülések szerint a szerdai módosításig az alsóházi tagok hivatalosan mérsékelt fenyegetettségűnek számítottak.

Nagy-Britanniában február 8-án csökkentették az országos terrorkészültséget az ötfokozatú skálán addig érvényben volt második legmagasabb, „súlyos” szintről a középső, „jelentős” fokozatra.

Az addigi „súlyos” fokozat a hivatalos besorolás szerint azt jelentette, hogy a hatóságok „nagyon valószínűnek” tartottak egy nagy-britanniai terrortámadást.

A február óta érvényes jelentős terrorkészültségi fokozat is azt jelzi, hogy a fenyegetettség magas szintű, továbbra is valószínű, hogy terroristák merényletek elkövetésével próbálkoznak Nagy-Britanniában, bár a hatóságok a súlyos fokozatnál valamivel enyhébbnek tartják e veszélyt.

A brit kormány Sir David Amess múlt heti meggyilkolása után sem emelte vissza a korábbi súlyos fokozatra az országos terrorkészültségi szintet.

Priti Patel belügyminiszter ugyanakkor szerda esti felszólalásában kérte az alsóházi képviselőket, hogy vegyék komolyan személyes fenyegetettségük hivatalos megítélésének most bejelentett módosítását, és tartsák magukat az ennek megfelelő biztonsági előírásokhoz.

Vádat emeltek csütörtökön egy 25 éves brit férfi ellen, akit Sir David Amess parlamenti képviselő meggyilkolásának gyanújával vettek őrizetbe a múlt héten.

A 69 esztendős, nős, ötgyermekes Amess, aki csaknem négy évtizedig volt a brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagja, múlt pénteken képviselői fogadóórát tartott délkelet-angliai választókörzetében, az Essex megyei Leigh-on-Sea kisvárosban, amikor a fiatal férfi egy késsel többször megszúrta.

Sir David a gyors orvosi beavatkozás ellenére a helyszínen meghalt.

A gyilkosság elkövetésével gyanúsított, londoni illetőségű Ali Harbi Alit ugyancsak a helyszínen elfogták.

A Scotland Yard csütörtök délután bejelentette, hogy Ali ellen gyilkosság és terrorcselekmények előkészítése címén hivatalosan vádat emeltek, miután a vádemelést az angol-walesi főügyészség (Crown Prosecution Service, CPS) kiemelt bűncselekményekkel és terrorelhárítással foglalkozó ügyosztálya engedélyezte.