Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

A beléptetettek közül a rendőrség 679 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes. Nekik ezalatt fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – közölték.

Az ukrajnai háború elől vasárnap 675-en, köztük 251 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn azt írta a police.hu oldalon, hogy a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőr-képzésben részt vevőkkel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – olvasható a közleményükben.

Korábban írtuk

Több mint 400 menekülőnek segítettek a humanitárius tranzitponton vasárnap

A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton vasárnap 408 menekülőnek segítettek az ott dolgozó munkatársak, az éjszakát 103 ember töltötte a létesítményben – tudatta Budapest Főváros Kormányhivatala hétfőn az MTI-vel.

A mintegy 4400 négyzetméter alapterületű BOK csarnokban kulturált körülmények között várakozhatnak a menekülők. Az éjjel-nappal nyitva tartó tranzitponton ételt, italt, orvosi ellátást, tisztálkodási lehetőséget, utazásszervezést, gyereksarkot, internet-elérhetőséget biztosít nekik a kormány a karitatív szervezetekkel és önkéntesekkel együttműködve – írta a kormányhivatal.

A MÁV kihelyezett nemzetközi jegypénztárat üzemeltet a tranzitponton, ahol a menekülők átvehetik szolidaritási jegyüket. A tranzitpontról továbbutazókat a Keleti és a Nyugati pályaudvarra, valamint a Liszt Ferenc-repülőtérre buszokkal viszik, a Magyarországon maradóknak pedig segítenek a szállás biztosításában – áll a közleményben.